You are here

Díjátadás Békéscsabán

Hagyomány már Békéscsabán, hogy a megyeszékhely önkormányzata minden évben köszönti a város kiváló teljesítményt elért sportolóit, edzőiket és az eredményesen dolgozó sportvezetőket. Az ünnepi műsort követően Kiss Tibor alpolgármester ünnepi köszöntőjében arról beszélt, hogy a város büszke sportolóira, akik a nemzetközi porondon is öregbítik a város hírnevét. Hanó Miklós és Kiss Tibor alpolgármesterek, s Dr. Fábián Ágnes tanácsnok adta át a díjakat.

Békéscsaba hírnevét az idén is emelték a Békéscsabai Lakótelepi SE küzdősportolói, akik számos nemzetközi és hazai versenyen képviselték sikeresen a klubot, Békéscsaba várost és Magyarországot. Nem az első eset, hogy a meghívást kapott sportolók és edzők, sportvezetők közül a Lakótelepi SE-ből jött a legtöbb meghívott. Idén sem történt másképpen, hiszen a kick-box szakosztályból meghívást kapott Benedek Zsolt, Szabó László, Váradi Tamás, Kádas Gábor, Mészáros Attila, Sélley Anna, Czár Tibor, Viczián Roland, Bálint Zoltán, Hrabovszki Donát, Opauszki Dávid, Szentpéteri Bence, Óré Márk versenyzők, Debreczeni Dezső, Hricsovinyi Károly, Haba József edzők. Az ITF Taekwon-do Szakosztályt Török János versenyző és Krajcsó István edző, a WTF Taekwondo-szakosztályt Práth Bence és Szedoglavits Alajos edző, míg a shotokan szakosztályt Farkas András mester képviselte. Jelen volt az ünnepségen az egyesület társadalmi elnöke, Lovas István is és Gregor László, mint a városban működő Sport Tanácsadó Testület tagja.

Békéscsaba város elismerése nem csak az egyesületnek a városi sportban betöltött szerepét jelzi, hanem a szakosztályokban folyó szakmai munka minőségét is.


Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: