Csányi Lajos: Egy világcsavargás margójára

(Avagy: Helyszíni tudósítás gróf Benyovszky kalandjairól)

1771 nyara, Csendes-óceán. A viharvert Szent Péter korvett fedélzetén állunk egykori politikai foglyok és a hozzájuk csapódott kalandorok társaságában, s épp Japán partjai mentén vitorlázunk. A Katalin orosz cárné birodalmától elcsent hajónk kapitánya magyar, neve gróf Benyovszky Móric.

Mária Terézia egykori tisztjét az eddig megtett, kalandos fordulatokban és cselszövésekben bővelkedő, hosszú utazás szemmel láthatólag már megviselte kissé. Tárasai arról számoltak be nekünk, hogy véleményük szerint vezetőjük most tán abban bízik, hogy a felkelő nap országában majd némi nyugalmat lel…

Miközben Benyovszky kikötésre alkalmas tengeröböl után kutat abból a célból, hogy Japán földjére léphessen, s bár ennek okán rendkívül elfoglalt, azért sikerül néhány mondat elejéig meginterjúvolnunk. S így minden világcsavargó magyarok ősatyját egy kicsit jobban is megismerhetjük:

„A napvilágot a Nyitra vármegyéhez tartozó Verbón láttam meg, az 1746-os évben, Szeptember 20-án. Alig tíz évesen, az atyai példát követve már katonának készülődtem, majd be is álltam később pár évre Mária Terézia szolgálatába, ám a vitézi életmódra hamar ráuntam.

Ekkor csavargásra adom fejem s barangolni kezdek Európa-szerte, szép korszak ez életemben, azonban egy rokoni cselszövés miatt hamarost kegyvesztetté válok Mária Terézia császárnőnél.

Rossz idők jönnek eztán reám, birtokaim elorozzák, hazámból kiebrudalnak, Lengyelországban telepedem le, csak átmenetileg – gondolom akkor – azonban velem született igazságérzetemtől hajtva csatlakozom egy orosz-ellenes lengyel nemesi felkeléshez.

Pedig épp Indiába készülődöm ekkoriban, a hajózás tudományát tanulmányozom, ám eme tervem dugába dől, mert a felkelés elhúzódik, később el is bukik – 1768-ban járunk amúgy – s egy csatában orosz fogságba esem. Kijevbe visznek, majd onnan Kazanyba, megszököm persze, majd következik Szentpétervár, s itt az újabb rabság, Katalin cárné bírái ezúttal biztosra mennek, irány Kamcsatka, „onnan már nem fogsz megszökni”, tévednek, egy év az odaút, Szibérián át, gyalog, kínszenvedés.

Kamcsatkán sok a politikai fogoly, mind ellent mertek mondani Katalin cárnő zsarnoksága ellen, jól tették. Megszervezzük a szökést a rabokkal, lázadás az őrök ellen, majd szabadulás, ellopjuk a Szent Péter hadihajót, a Csendes-óceán északi vizein bolyongunk egy ideig, kikötünk addig ismeretlen helyeken.

Japánban talán egy időre menedéket lelünk, legalább ameddig megszervezzük a hazautazást Európába. S remélem, hogy szívélyesen fogadnak majd a felkelő Nap országában, mindenesetre fontos információim vannak egy készülődő orosz támadásról.”

Amit Benyovszky Móric sajnos még nem tud az az, hogy Japán ez idő szerint – a XVIII. században – a külvilág számára zárt ország. Eleddig csak néhány misszionárius telepedhetett le, valamint egy holland kereskedelmi kirendeltség létesült Nagaszaki városában.

A partraszállási kísérleteink emiatt tehát rendre meghiúsulnak, ami már csak azért is gondot okoz, mert az élelmünk fogytán van, s az ivóvízkészletünk pedig teljesen kiürült. Tengervízből próbálunk teát főzni, de az íze borzalmas.

Szerencsére annak ellenére, hogy nem léphetünk a szárazföldre sikerül a helyi lakosság közreműködésével vizet és élelmet vételeznünk.

Benyovszky hamarost belátja, hogy a felkelő Nap országának földjére nem teheti lábát, saját bevallása szerint azon céljától azonban nem áll el, hogy figyelmeztesse a japán népet a közelgő orosz veszedelemre. Megkérdezzük hát tőle, hogy mit szándékozik tenni:

„Levelet intézek a Nagaszakiban székelő holland kirendeltség vezetőjéhez, melyben részletesen leírom, hogy utam során Japán északi részeinél több, a partvidéket térképező és megfigyeléseket végző orosz hadihajót észleltem, valamint tudomásom van róla, hogy a Kuril-szigetek egyikén erődítmény is létesült egy japán-elleni támadás előkészületeként. A támadás tudomásom szerint egy év múlva várható.

Levelemhez még mellékelek több, a megfigyeléseimmel kapcsolatos iratot, valamint több térképet is. Bízom benne, hogy ezzel jó szolgálatot teszek a japán népnek.

A választ azonban már nem várom meg, mert partra úgysem szállhatok, legénységemmel útra kelek hát Formóza szigetére. Majd onnan tovább megyünk Európába.”

Mi azonban most egyelőre búcsút kell, hogy intsünk Benyovszkynak és társainak, s a Szent Péter fedélzetét magunk mögött hagyva a történelem kusza pókhálójának egy másik szálát követve haladunk tovább.  

A levél a Benyovszky által készített térképekkel és egyéb a várható támadással kapcsolatos feljegyzésekkel együtt megérkezik a címzetthez. S mivel a hollandok jó kapcsolatokat kívánnak ápolni Japánnal, a Benyovszky által megküldött dokumentumokat továbbítják a japán államtanácsnak.

A figyelmeztetésnek rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítanak, s megteszik a szükséges előkészületeket a támadás elhárítására. Küldötteket menesztenek a Kuril-szigetekre, s megállapítják, hogy Benyovszky igazat írt.

Japán holland segítséggel hadihajók építésébe kezd, s fejleszti hadseregét is. A hollandoknak érdekük, hogy a jól jövedelmező kereskedelmi koncessziót megtarthassák, ezért minden hajózással s hajóépítéssel kapcsolatos tudást átadnak.

Az intézkedések következtében Japán megerősödik, s ezzel elhárul annak veszélye, hogy az Orosz Birodalom bekebelezi az ország területének egy részét.

S mindez egy, a világ másik feléről, a véletlenek szerencsés összjátékának következtében odavetődött világcsavargónak köszönhető. Egy magyar grófnak, aki csak Indiába szeretett volna eljutni, de a végül bebolyongta szinte az egész világot, és jelentősnek mondható befolyást gyakorolt Japán történetére.

Mondják, hogy a történelem jó néhány olyan személyiséget tud felmutatni, akinek az életéből kalandfilmet lehetne forgatni. Nos, mindez Benyovszkyra is igaz, csakhogy az ő élettörténete nem csupán egy, hanem legalább tucatnyi filmet töltene meg izgalmas fordulatokkal…

S hogy mi történik majd Benyovszkyval és társaival a Japán-kalandot követően?

Nos, előbb Formózán (a mai Tajvanon) egy helyi konfliktusban harcolnak az egyik törzsfőnök oldalán, majd onnan társaival továbbáll Makaóba. A Szent Pétert ott hagyják, és Isle de France (Mauritius) szigetére utaznak egy francia hajón. A társaság száma az út viszontagságai miatt eddigre már meglehetősen meg csappan.

Benyovszky Isle de France-ról egyedül indul tovább Franciaországba. Egy év múlva már ott kilincsel XV. avagy „Hőnszeretett” Lajos király udvarában. Terve az, hogy francia segítséggel gyarmatot alapít Madagaszkáron. S erre megbízást is kap a királytól.

Madagaszkáron megalapítja Louisbourg városát, mocsarakat csapoltat le, utakat építtet, ültetvényeket alapít, civilizálja a helyi törzseket. Aztán pár év múlva a bennszülött törzsfők királyuknak választják.

S így egy rövid időre Madagaszkárnak magyar ember a királya.  A francia udvarnak azonban ez már sok, és eltávolítják országa éléről. Benyovszky megpróbál támogatókat szerezni ahhoz, hogy harccal vissza tudja venni országát franciáktól. Egy rövid angliai fiaskó után az USA-ban sikerül hajót, legénységet, s némi fegyvert szereznie.

Áthajóznak Madagaszkárra, és a hozzá hű törzsek segítségével felveszi a harcot a francia haderőkkel. Azonban a túlerővel szemben eleve kudarcra vannak ítélve s az egész életében az önkény ellen harcoló Benyovszky Madagaszkár szigetének szabadságáért hősi halált hal.

Nagy utazó volt. Talán az egyik legnagyobb.

 


Ajánlott bejegyzések