You are here

Biztató kezdés a kick-boksz ringes OB-n

Békés megyében meglehetősen változatos a küzdősport-harcművész paletta, de kick-box ringes országos bajnokság még nem volt a megyében. Szombaton Békéscsabán, a Lencsési Általános Iskola sportcsarnokában rendezte meg a Békéscsabai Lakótelepi SE Energy Gym csoportoja a magyar Kick-box Szakszövetség K-1, Low-kick és Full-contact Országos Bajnokságának első fordulóját, mind a felnőtt, mind a junior korosztály számára. Pontban délben, a Himnusz után , ünnepélyes megnyitóval kezdődött a rendezvény. Marik Lászlóné, a megye sportját összefogó Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesületének elnöke – aki 30 éve vezeti a megyei edzőképzést – köszöntötte az ország minden részéről megjelent sportolókat, s egyben , mint a megyei edzőképzés irányítója és szervezője, elismerő plakettet, jutalmat adott át egykori tanítványának, Hricsovinyi Károlynak, az Békéscsabai Lakótelepi SE Kick-box Szakosztály ringes csoport edzőjének, aki átvette Gregor László VI.DAN elnöktől a Békés Megyei Harcművész Szövetség „Érdemes Mester” díját is. Ezután Szabó Gábor főbíró ismertette a verseny forgatókönyvét majd a felújított ringben elkezdődött a verseny, amelynek fontosságát jellemezte, hogy jelen volt és árgus szemekkel figyelt Rehák György, a K-1 és low-kick válogatott, valamint Katona Attila , a full-contact válogatott szövetségi edzője is. Minden mérkőzést a keménység és a harcosság, s nem egyszer a jó színvonal jellemezte a küzdelmeket. A nap legkiemelkedőbb összecsapása a világbajnoki ezüstérmes , egyben a profi világbajnok Habash Antoine és a békéscsabai full-contact válogatott Géczein Róbert K-1 mérkőzése volt, amit óriási csatában , megosztott, 2:1 arányú pontozással nyert a fővárosi versenyző. A legnevesebb válogatott versenyzők közül a K-1 VB bronzérmes békéscsabai Szabó László nyert, a döntőben fiatal, jó formában lévő klubtársát Váradi Tamást győzte le, míg a full-contact VB bronzérmes tököli Laszák Zoltán a K-1 döntőt eltaktikázta. Az utánpótlás tagjai közül ígéretes teljesítményt nyújtott Mármarosi Patrik és Papp József is.
A jó hangulatú verseny sikerét a magas szintű rendezés és a felújított, minden igényt kielégítő ring is biztosította. A Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym csapat mindent megtett a sikerért, és ez meg is valósult. A ringes OB új lendületet adhat a megye ringes sportéletének is.
Eredmények:
K-1 szabályrendszer:
Felnőtt Férfi
K-1
63, 5 kg.
1.Habash Antoine (Re-Gym)
2.Géczei Róbert (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)
3.Igaz Gergő (Makó)

67 kg.
1.Vásony Márton (Twins SE)
2.Magyar Zoltán (Castrum SE, Kapuvár)
3.Hajdú Róbert (Makó BUDO SE)

71 kg.
1.Vásony Ferenc (Twins SE)
2.Laszák Zoltán (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
3.Fábián Kristóf (Miskolc)

81 kg.
1.Szabó László (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)
2.Váradi Tamás (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)
3.Vinis Ferenc (Fontana SE, Debrecen)

Junior férfi:
60 kg.
1.Mármarosi Patrik (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)
2.Sebestyén Soma (LajoSport)
3.Papp József (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

+91 kg.
1.Kovács Norbert (Makó BUDO SE)
2.Mudrák Zoltán (Fontana SE, Debrecen)

Junior nők
56 kg.
1.Balajti Bianka (Re-Gym)
2.Nickl Brigitta (BP.Angels)

FULL-CONTACT
Felnőtt férfi

71 kg.
1.Elszaszer Dávid (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
2.Haja Tibor (Fontana SE, Debrecen)
3.Siklósi József (VITITO SE)

LOW-KICK
71 kg.
1.Boskó Roland (Bp.Angels SE)
2.Lantos Mirkó (Bp.Angels SE)

75 kg.
1.Meszlényi Gyula (Szeged Tigers)
2.Horváth gyula (Bull S SE, Győr)
3.Szabó József (Fontana SE, Debrecen)
3.Ábrahám Péter (Szegedi TE HEÖK)

91 kg.
1.Herner Bence (LajoSport)
2.Szabó Árpád (LajoSport)
2.Kovács László (Szegedi TE HEÖK)

+91 kg.
1.Nagy Tamás (LajoSport)
2.Fabriczi István (Bp.Angels)

Junior férfi

63,5 kg.
1.Karacs Gergő (Fontana SE, Debrecen)
2.Mészáros Attila (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

75 kg.
1.Nardelotti Zoltán (Bull S SE, Győr)
2.Schaffer Csaba (Bp.Angerls SE)
3.Fejes Péter (Fontana SE, Debrecen)

+91 kg.
1.Szima László (Fontana SE, Debrecen)
2.Sallai Bence (Bp.Angels)


Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: