Ön most itt van:

Bizalom és barátság

Tokióban megalakul Konoje herceg második kormánya. A második bácsi döntés fogadtatása Japánban.

A probléma hátterében minden bizonnyal a hadsereg és a flotta

Tokióban megalakul Konoje herceg második kormánya. A második bácsi döntés fogadtatása Japánban.

A probléma hátterében minden bizonnyal a hadsereg és a flotta hagyományos vetélkedése állt, mivel a japán külügyminiszter által meghirdetett külpolitikai program a flottának kedvezett. Hollandia és Franciaország összeomlása után ázsiai gyarmataik gyakorlatilag védtelenek maradtak, amelyek megszerzésére a japán flottát kellet igénybe venni.
Jelentős ellentétek mutatkoztak Japánban belpolitikai kérdésekben is. Ghyka információi szerint Konoje herceg német mintára az egy párt rendszer és a vezér-elv megvalósítására törekedett, Jonaj miniszterelnök viszont mindent megtett ennek megakadályozására. Mivel egy ilyen politikai fordulatot Hirohito sem támogatott, várható volt, hogy arra nem is kerül sor. A tokiói magyar követ az akkori japán belpolitikai törekvéseket úgy jellemezte, hogy azok csak kialakulatlan, forrásban lévő folyamatok. /1/
A japán belpolitikai ellentétek végül ismét kormányváltáshoz vezettek. Miután Hata Sunroku hadügyminiszter kilépett a kormányból, Jonaj tengernagy benyújtotta kormánya lemondását. A második Konoje kormány (1940. július 22. – 1941. július 18.) külügyminisztere Macuoka Jószuke, hadügyminisztere pedig Tózsó Hideki lett. Ghykához eljutott hírek szerint Konoje herceg élvezte a hadsereg bizalmát, és sokáig a császári tanács elnöke volt, amelyre Hirohito nevezte ki. /2/
Ghyka augusztus 3-án már azt írta jelentésében, hogy Konoje herceg miniszterelnöki kinevezése senkit sem lepett meg, de későbbre várták. A magyar követ szerint a miniszterelnök vezéri elképzelései aligha valósíthatók meg, mivel Hirohito császár továbbra is ellenzi, hogy valamiféle sogunt állítsanak mellé.
Konoje az új kormányprogrammal kapcsolatban kijelentette, hogy, törekedni fog a japán nemzeti politika végrehajtására, amelynek fő célja a világbéke.  Ennek első lépéseként új rendet kíván létre hozni Kelet-Ázsiában, föl kell számolni a kínai incidenst.
Macuoka külügyminiszter kijelentette, hogy Japán nem avatkozik be az európai háborúba. Létre kell hozni „az együttes boldogulás nagy kelet-ázsiai láncát”, amelynek egyik láncszeme Japán, Mandzsúria és Kína, míg a többi Francia Indokina és a déltengeri szigetek lennének.
A kormányprogram alig különbözött a Jonaj kormány programjától, ami azt mutatja, hogy a japán politikusok nagyjából hasonlóan látták Japán céljait és lehetőségeit. Többek szerint azonban a japán hadseregben egyre inkább erősödött az a nézet, hogy Japán Németország oldalán avatkozzon be az európai háborúba. /3/
Az akkor kialakult politikai helyzet érdekessége, hogy Hitler ekkor éppen az európai háború lezárására törekedett. A Vatikánon keresztül Londonba eljuttatott német békeajánlat azt a célt szolgálta, hogy Németország a fönnálló helyzet alapján megegyezzen Angliával, így elkerülve az USA beavatkozását is. Mivel Hitler nyilvánvalóan nem tudott a Szovjetunió és az USA között fönnálló stratégiai szövetségről, feltételezte, hogy a Szovjetunió elleni háború Anglia és az USA hallgatólagos jóváhagyásával folyhat majd. Németországnak ebből a szempontból az lett volna az érdeke, hogy Japán a Szovjetuniót támadja meg, amely így kénytelen lett volna kétfrontos háborút viselni.
Japán részről az európai háborúba való beavatkozás egészen más irányú hadműveleteket jelentett. Az ázsiai francia, holland és esetleg angol gyarmatok megszerzése abból a szempontból volt kockázatos, hogy milyen álláspontot foglal el ezzel kapcsolatban az USA. Japán sem kívánt az amerikaiakkal háborúba keveredni, de a japán politikusok azt is feltételezték, hogy az angolok érdekeiért az amerikaiak talán nem hajlandóak fegyvert fogni. Ebből adódóan a japán hadvezetés nem zárta ki a csendes-óceáni brit gyarmatok megszerzését, ellenben nem kívánt egy Szovjetunió elleni háborút, mivel az USA belépése esetén Japán kényszerült volna kétfrontos háborúra. Utalva ismét a szovjet-amerikai szövetségre, ez minden bizonnyal be is következett volna.
Föntiekből adódóan Németország és Japán nem csak a földrajzi viszonyok miatt nem volt képes egymást hathatósan támogatni, hanem azért is, mivel Németország a szárazföldön, Japán viszont az óceánokon volt inkább érdekelt. Ghyka jelentette, hogy nagy japán hadiszállítmányok indultak déli irányba, amelyekkel kapcsolatban fölvetődött, hogy Hongkong esetleges elfoglalására indították őket útnak. A japán katonai mozgás hírére a szovjetek jelentős számú csapatokat küldtek a szovjet-mandzsu határra, egyben figyelmeztették a japán külügyminisztert, hogy Japán ne kezdjen háborút. Bonyolította a japán külpolitikát, hogy Németország, de most már Olaszország is bizalmatlanul szemlélte „a mindenkivel jó viszonyra törekvő” japán külpolitikát.
Végül úgy tűnt, hogy Moszkva részéről megtört a jég. Molotov augusztus 2-i beszédét a japánok nagy figyelemmel kísérték, és úgy értékelték, hogy a külügyi népbiztos szavai közeledési szándékot mutatnak Tokió felé.

A nyár folyamán kiéleződött a viszony Magyarország és Románia között. Besszarábia és Dél-Bukovina Szovjetuniónak való átadását követően Magyarország és Bulgária revíziós politikáját érvényesíteni Romániával szemben. Teleki miniszterelnök számolt egy Románia elleni korlátozott háború lehetőségével, mivel el akarta kerülni, hogy a felvidéki problémához hasonlóan Erdély kérdésében is döntőbírósági eljárásra kerüljön sor.
Kárpátalja német jóváhagyással, de magyar katonai közreműködéssel került vissza Magyarországhoz, s Teleki hasonló megoldást fontolgatott Erdély esetében is. A miniszterelnök bízott abban, hogy azok a területek, amelyek önerőből kerülnek vissza Magyarországhoz, azok a békekötés után is ott maradhatnak.
Hitlernek azonban éppen úgy szüksége volt a román kőolajra, mint a magyar élelmiszerre és bauxitra, ezért nem volt hajlandó eltűrni két kis szövetségese viszályát. Augusztus 30-án ismét német és olasz döntés nyomán, Magyarország visszakapta Romániától Észak-Erdélyt és a Székelyföldet. Szeptember 7-én Bulgária is visszakapta Romániától Dél-Dobrudzsát.
A második bécsi döntés nyomán kialakult magyar-román határ etnikai szempontból tulajdonképpen megfelelő volt, de sem a magyarok, sem a románok nem voltak igazán elégedettek vele. A románok mindent megtettek annak érdekében, hogy javukra változtassák meg a helyzetet, amelyben az is közrejátszott, hogy a németek Észak-Erdély átadása után garantálták a román határokat, de a szovjet kormány is jelezte Bukarestnek, hogy adott esetben Romániához kerülhet egész Erdély.
Magyar szempontból problémát jelentett a Dél-Erdélyben élő magyarok helyzete, akik ki voltak szolgáltatva a román kormány üldözésének, ugyanakkor Magyarország igényt tartott a részben Romániához, részben pedig Jugoszláviához tartozó Bánátra is.
Augusztus 29-én, amikor Bécsben Hitler és Mussolini Magyarország és Románia új határairól döntött, Tokióban Macuoka külügyminiszter fogadta a Ghyka Györgyöt. a magyar követ megjegyezte, hogy a japán külügyminiszter a magánlakásán, kimonóban fogadta, ami Japánban a legnagyobb bizalomnak és barátságnak a jele volt. Fesztelen, angol nyelven folytatott beszélgetés kezdődött, amelynek során Macuoka nyíltan, a szokásos óvatoskodás nélkül beszélt különféle külpolitikai kérdésekről.

Folytatjuk.

1. Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium Politikai Iratai, K 63 Tokió, 1940. július 3.
2. MOL, KÜM POL, K 63 Tokió, 1940. július 22.
3. MOL, KÜM POL, K 63. Tokió,1940. augusztus 3.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: