Ön most itt van:

Bibercz Gábor: Japán és a Nyugat

Miért Japán az egyetlen nem európai gyökerű kultúra, amely nem lett a Nyugatnak sem kiszolgálója, sem ellensége?

  Az alcím kissé provokatív, és szükséges hozzá némi magyarázat,de remélem, ez nem tűnik majd  magyarázkodásnak. A feltett kérdés, arra vonatkozik, hogy a nyugati kultúra által kifejlesztett és diktált, gazdasági, ideológiai, politikai elvek, amelyek az utóbbi 200 évben, a világ nagy részén elterjedtek, azzal összefüggésben, hogy az európai eredetű, liberális kapitalizmus, az egész világot gazdasági rendszerébe integrálta és függésbe kényszerítette. Miért nem eredményezték azt, hogy ennek a rendszernek az átvétele, /amely a világ nagy részén, igaz különböző mélységben megtörtént/, az európai, észak-amerikai, vagy ausztrál életszínvonalat eredményezte volna a tanítványoknak? Az, hogy a nyugati technikát át kell venni, ez nem lehetett kérdéses, mivel világosan megmutatkozott, már a XIX. században, hogy aki ezt nem teszi meg annak vége. Az vagy végérvényesen lemarad, és nagyon kedvezőtlen módon tagozódhat be, a kapitalista gazdaságba, vagy fizikailag is megsemmisül. De kérdés maradt, mit is kell átvenni a nyugattól, mi okozza a nyugat elképesztő fölényét, a világ többi részével szemben? Mitől olyan irgalmatlanul hatékony ez a rendszer? Mi a nyugat titka, miben rejlik az ereje? Ez volt az a kérdés, amelyre a jó válasz, a megmaradást jelenthette. Jobb esetben a fejlődést, esetleg azt, hogy ne kizsákmányolt szolgaként, hanem haszonélvezőként tagolódjanak be a rendszerbe, azok a népek, akik nem a nyugati kultúrkörhöz tartoztak. A kérdésre különböző válaszok fogalmazódtak meg. Az nyilvánvaló volt, hogy a nyugati technika fölénye megkérdőjelezhetetlen, de ezt a technikát nem lehetett csak úgy megvásárolni, ellopni, ellesni, /ez annál sokkal komplexebb/ illetve aki ilyesmivel próbálkozott, az csak ideig, óráig tudott némi kis előnyre szert tenni, többnyire csak a hasonló helyzetben lévőkkel, és nem a nyugati népekkel szemben, amely helyzetnek, megint csak az utóbbiak örülhettek. A nyugatiak természetesen, saját felsőbbrendűségük megnyilvánulását látták a kialakult helyzetben, de ezt a magyarázatot a többiek nyilván nem fogadták el. De a kérdés megmaradt számukra, mit kell átvenni a nyugattól, hogy sikeresek lehessünk? A vallásukat, a kapitalizmust, a liberalizmust, demokráciát, a politikai vagy társadalmi, struktúrát, esetleg mindezt együtt? Legfőképpen pedig, hogyan lehet védekezni ezek ellen, ha nem akarjuk átvenni mind, és hogyan őrizhetjük meg az identitásunkat, úgy, hogy ne kerüljünk alárendelt helyzetbe, és ne majmoljuk a nyugatot? Ezek a kérdések merülhettek fel minden valószínűség szerint a XIX. században, a nem európai kultúrkörhöz tartozó népek vezető elitjeinek tagjaiban, akik erre  különböző válaszokat adtak, és különböző sikereket értek el, a kapitalista világrendbe való betagolódás, vagy az annak való ellenállás kérdésében, esetleg megpróbáltak egy másik alternatív fejlődési modellt létrehozni, a meglévővel szemben. Jelenleg úgy tűnik, a japán vezető réteg által követett stratégia a legsikeresebb. Már ami az életszínvonalat, és a technológiai fejlettséget illeti, mindenképpen a legsikeresebb válasz a nyugati kihívásra, és az identitásuk megőrzése is sikeresnek tűnik, de lehet, hogy ők ezt másként élik meg. Mi lehet ennek a sikernek az oka? Erre keresném a választ..

Mint azt már említettem, a nyugat kihívására, különböző válaszokat adtak, a különböző kultúrák, volt, amelyik elzárkózással, voltak, amelyek behódolással, reagáltak, és voltak, akik megsemmisültek. Az elzárkózásra Kína a legjobb példa, a kínaiak úgy gondolták, megvannak a nyugat nélkül, és próbálták kapcsolataikat minimálisra korlátozni a gyarmatosítókkal. De ez nem sikerülhetett, mert az európaiaknak szükségük volt Kína javaira, és mivel ők voltak az erősebbek, rá is tudták kényszeríteni a kínaiakat, a nyitásra (ópiumháborúk). Így Kína számára nem maradt más lehetőség bele kellett mennie ebbe a kapcsolatba, amelyben ő volt az alárendelt fél. Japán szintén próbálkozott az elzárkózással, és csak erőszakkal való fenyegetés hatására nyitotta meg a kapuit egy nyugati hatalom, az Egyesült Államok előtt 1857-ben. Érdekes módon Japán ebből profitálni tudott, nem került alárendelt helyzetbe, sőt néhány évtized múlva, már vetélytársa lesz a térségben a nyugati hatalmaknak. Ez rendkívüli jelenség, ilyesmi addig soha nem történt, ez nem illett bele abba a képbe, amit az európai kultúrkör magáról, és a világról kialakított. Gondoljunk bele a kontinens nagyságú India, teljesen kiszolgáltatott helyzetben volt, hihetetlen pénzeket sajtolt ki belőle az angol imperializmus. Kína valamivel kevésbé volt kiszolgáltatott, de nagyon egyenlőtlen viszonyba volt belekényszerítve. Ezekhez az országokhoz képest Japán, az 1800-as évek közepén, teljesen jelentéktelen potenciállal rendelkezett (talán ez is volt az egyik szerencséje). De voltak más a nyugatiak számára kevéssé értékes országok, amelyek ennek köszönhetően elkerülték a közvetlen hóditást, például Etiópia. Mégsem lépett Etiópia soha arra az útra, mint Japán, sőt elképzelni is nehéz nagyobb különbséget két ország között. Tehát az a magyarázat önmagában nem állja meg a helyét, hogy Japán azért tudott fejlődni, mert békén hagyták, mivel nem volt mit elvenni tőle. Ez a meghatározás Etiópiára még inkább igaz lenne, mint Japánra, és az afrikai ország mégsem tudott élni ezzel a lehetőséggel. Más magyarázatot kell keresni. Talán azt kellene megvizsgálni, hogy miért Európa tört az élre, miben volt az ő fejlődése más? Erre már sok magyarázat született, de nem igazán meggyőző önmagában egyik sem. Valószínűleg sok tényező együttes hatására volt szükség. De melyek voltak ezek? A fehér ember felsőbbrendűségét, mint magyarázatot, amelyet a kortárs európaiak olyan szívesen hittek, és terjesztettek, nyugodtan elvethetjük. Erre legalább három okunk van. A legfontosabb, hogy a modern genetikai kutatások szerint, az emberiség nemcsak, hogy egy fajhoz, hanem egy alfajhoz is tartozik, így genetikai alapon nagyon kevés az eltérés az emberfajták között. A másik érv a fehér felsőbbrendűség ellen, már a gyarmatosítás korában is sokaknak feltűnt, nevezetesen az, hogy az úgynevezett alsóbbrendűek, ha megfelelő képzést kapnak (márpedig a gyarmati rendszer működtetéséhez szükség volt egy képzett bennszülött kollaboráns rétegre), azok épp olyanok lesznek viselkedésre, és képességeiket tekintve, mint a hasonló képzésben részesült fehérek. Egyébként valahol a lelkük mélyén a legnagyobb rasszisták is féltek attól, hogy az elméletük nem igaz. Hiszen mi másért tiltották volna például az amerikai délen a fekete rabszolgáknak az oktatását, ha nem azért mert féltek attól, hogy azok hasonló képességekre tesznek szert, mint ők. A harmadik ellenérv legelső példája éppen Japán volt, hiszen ez az ország mutatta meg világosan, hogy a fehér ember gyámkodása nélkül is képes egy másik rasszhoz tartozó nép, modern technikát alkotni, és egy olyan államot működtetni, amely felveszi a versenyt a nyugattal, sőt némely dologban még leckéztetik is őket, azóta már számos más példa is van erre. Az európaiak a középkorban, és a kora újkorban a kereszténység felsőbbrendűségét hirdették (más vallások szintén ezt gondolták magukról). Erre is számos ellenérvet tudnék felhozni, de hely hiányában ettől most eltekintek. Csak Japánra mutatnék rá, mint remek példára, hogy nem a kereszténység adhatta Európa előnyét, más kultúrákkal szemben. Japánban ugyanis nagyon drasztikus eszközökkel akadályozták meg a kereszténység elterjedését, és ez úgy tűnik, nem vált a kárukra, míg más kultúrák, akik átvették a kereszténységet nem tudtak olyan eredményeket felmutatni, mint Japán, vagy Európa. Egy másik elmélet szerint a demokratikus társadalmi berendezkedés, és az egyéni szabadságjogok érvényesülése, volna az, ami a nyugati népek fölényét adná a többiekkel szemben. Az tény, hogy egy társadalom számára nagyon fontos az, hogy az őt felépítő egyének, a lehető leghatékonyabb módon járuljanak hozzá ennek az organizmusnak, a működéséhez. Tehát mindenki optimálisan tudja kibontakoztatni egyéni képességeit, saját maga, és a közösség javára, röviden mindenki a képességeinek, leginkább megfelelő helyre kerüljön, és ott a lehető legkedvezőbb feltételek mellett tevékenykedjen. De a társadalmi és az egyéni érdek nem mindig ugyanaz, pláne nem rövidtávon, és ez a két érdek sokszor ellentétbe kerül egymással, és ez rontja az adott társadalom, működési hatékonyságát. De kételkedem abban, hogy minden esetben a demokratikus berendezkedés önmagában okozná a leghatékonyabb társadalmi működést, ami az optimális fejlődést eredményezi. Emlékeztetnék arra, hogy a történelem folyamán, a demokráciák, nagyon ritkák, és történelmi léptékkel nagyon rövid életűek voltak. Tehát általában nem tudtak versenyezni, más nem demokratikus társadalmakkal. Pedig már a legelső sumér városállamokban, is voltak nagyon érdekes demokratikus formák. Az athéni demokrácia virágzására már ki sem térek, annyira közismert, de a bukása már kevésbé az. A római birodalom sem véletlenül váltott át köztársaságról császárságra, és még sorolhatnám a példákat. De talán itt is Japán a legjobb példa, amely a XIX. század második felében, a sikeres reformok aranykorában semmiképpen nem tekinthető demokratikus államnak. Ez azt mutatja, hogy egyedül csak a demokrácia, nem lehet az oka a fejlődésnek.

   Tehát valószínűleg nem egy oka van, hanem különböző körülmények szerencsés egymásra hatása eredményezte a nyugati modell sikerességét. Japán történelme viszont nem hasonlít annyira Európáéhoz, hogy ezzel magyarázzuk eredményeit. Ez más okok, hatások, és képességek eredője lehet. Például, a japánok nagyon jó helyzetfelismerésének, versengésre, és utánzásra való hajlamának, valamint kiváló megfigyelő és analizáló képességének, komoly szerepe lehet ebben. Ezen képességek kialakulásának oka nem teljesen világos, de valószínűleg szerepet játszik benne több természeti tényező. Itt az ország időjárására, és tektonikus geológia mozgásoknak való kitettségére gondolok, valamint domborzati viszonyaira és vízrajzára. Különös tekintettel arra, hogy az ország 10%-a alkalmas mezőgazdasági művelésre. Ezek a tényezők egymásra is hatva eredményezhették, annak a mentalitásnak a kialakulását, amely a japán népet jellemezte a történelem folyamán, és amely még ma is hatással van rájuk. A japánokat, azok a nyugatiak, akik sokáig éltek köztük, elég egységesen individualistáknak, és versengésre nagyon hajlamos egyéneknek írják le. Ez nagyon érdekes ellentmondást vet fel, mert a japánokat, a közösségért élő, egyéni érdekeiket a közösség érdekének alárendelő embereknek tartjuk mi nyugatiak. Ennek a paradoxonnak a feloldása, az lehet, hogy a hagyományos japán modell szerint, a család a társadalom elemi építőköve, és nem az egyén. Ily módon a japán ember családja sikerében éli meg saját sikerét, így az együttműködés, és versengés, egy olyan érdekes keveréke fejlődött ki a japánokban, ami máshol, nem jellemző. Ezt lehetne, versengés az együttműködésben stratégiának nevezni, tehát abban versengenek, hogy a közös „csónakot” hogyan tudják leghatékonyabban a közös célhoz eljuttatni. A csónak példa azért jó szerintem, mert érzékelteti, hogy a versengés nem veszélyeztetheti a legfőbb célt, a csónak /család, vállalat, stb./ biztonságát, hiszen ennek megléte alapvető érdeke mindenkinek, aki a csónakban utazik. Ezt a hozzáállást alkalmazzák a japánok vállalati szinten is véleményem szerint, ott a vállalat képez egy tágabb egységet, mondjuk csónak helyett hajót. Egy másik ellentmondás is nagyon érdekes, mely szerint a japánok konzervatív hagyománytisztelők, és vérbeli újítók is egyben. Ennek feloldása, a japán versenyszellem lehet, a japánok versengési hajlama legendás. Túl akarnak tenni mindenkin, azt meg különösen szeretik, ha saját fegyvereivel saját pályáján saját szabályai szerint győzik le az idegent. Úgy gondolom meg akarják mutatni, hogy ha akarnak, akkor európaibbak tudnak lenni az európaiaknál, és amerikaibbak, az amerikaiaknál. Ezért tűnnek néha a nyugati hóbortok kritikátlan másolóinak, sőt továbbfejlesztőinek, pedig csak versenyeznek velünk. De ez a hasonulási hajlandóság, csak egy rugalmas páncél, a japánok lelkén, amely lelket eredményesen védi ez a páncél. Mint a judoban, itt is a saját energiájával akarják legyőzni az ellenfelet, nagyon ravaszúl. Véleményem szerint ez a japánok titka, ebben van az igazi erejük, de természetesen még sok más tényezőt is fel lehet sorolni Japán sikerességével kapcsolatban, és biztos azoknak is van szerepe. De, hogy ezek a jellemvonások minek a hatására alakultak ki azzal adós maradtam, mert számomra sem világos, hogy milyen tényezők milyen arányú keveréke formálta ilyenné Japánt.

  Japán útja azért is nagyon tanulságos, mert azt mutatja meg, hogy szerény erőforrások felett rendelkezve is lehet sikeres egy kultúra, és látszólag esélytelen helyzetből is lehet nyerni. Nekünk magyaroknak, meg különösen érdekes lehet a japánok sikeres integrációja egy számukra idegen rendszerbe, mivel mi is átéltük történelmünk során, azt a dilemmát amit a japánok. Nevezetesen azt, hogy ellenálljunk-e egy idegen, de nálunk akkor és ott erősebb kultúrának, vagy átvegyük azt, és a lehető legkedvezőbb feltételekkel integrálódjunk abba. Ez a kereszténység felvételekor vetődött fel a legélesebben, majd a török időkben ellenkező előjellel ismét kérdéses lett hová is tartozunk, és abból mennyit profitálunk? De a jelen helyzetünkben is lehet párhuzamokat találni, a fentebb említett dilemmával kapcsolatban.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: