Beszólt a kínaiaknak a maglev főnök

2010. augusztus 4. szerda
Írta:

Shanghai maglev

Yamada Yoshiomi, a JR Central első embere “lejátékvasutazta” a kínaiak maglevét, mely Shanghaiban jár a város és a reptér között. “A kínai maglev olyan mint egy játékszer általános iskolásoknak, a mi maglevünk pedig mint egy iPad” – mondta.

Nem szokásos az ilyesfajta élcelődés a jólnevelt japán társadalomban, mely úgy általában különösen nyitott, lelkes és elismerő a külföldi dolgokkal kapcsolatban, még akkor is, ha nem is igazán lenne rá okuk. Igaz, ezt a kínaiak felé korántsem olyan széleskörűen mutatják ki a japánok, régi történelmi nézeteltéréseik miatt, melyek közül a mai napig sok a vitatott ügy.

A kínaiakra egyébként nagysebességű vasút ügyben különösen megorroltak a japánok. Annak kapcsán, hogy ki is exportálja a nagyseb. vasút technológiát az USÁ-ba, elég nagy a verseny az európai gyártók-üzemeltetők és a japánok között. De ez nem elég, még a kínaiak is beneveztek a versenybe, azzal a nagyseb. vasúti rendszerrel, melyet úgy kanalaztak össze innen-onnan (német pálya, japán vonat, kínai ócsó munkaerő), így ráadásul erős befutó-esélyesek is. Ez ügyben már ment egy-két fricska (kvázi lopással vádolás) a kínaiak felé Japánból, de azok elengedték a fülük mellett.

A japán maglev (Nippon Sharyo)

A főnök talán azért vigyázott kevésbé arra, hogy mit mond, mert szavai egy erősen új maglev-párti társaságban hagzottak el, akik nyomást gyakorolnak a kormányzatra, hogy támogassa a gigaprojektet, a Tokió-Nagoja-Oszaka közötti 500 km hosszú maglev-vonal megépítését.

A kínai (német) maglev (alex.duncan.co.uk)

Egyébként van is némi igaza. A kínaiank rém büszkéke a német (Siemens-féle) Transrapid technológiára épült vonalukra, mely már több éve működik mint közforgalmú vonal, és mint ilyen első a világon. De ez csak egy 30 km hosszú vonal, a japánoknak csak a tesztpályája – mely már évtizedes is elmúlt – 42 km hosszú. A japán vonatok magasabban is lebegnek a pálya felett, és kifinomultabb technológiákat alkalmaznak, számos paraméterükben környezet- és utasbarátabbak.

Lényeg a lényeg: a két maglev természetesen nem kompatibilis, tehát sohasem fog hálózatot alkotni. Addig pedig mehet egymásnak az üzengetés.

Ács Balázs
Inter Japán Magazin


Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...