Ön most itt van:

BÉKÉS SZÁNDÉKOK

Ahmet Muhtar
Ahmet Muhtar

Az üzleti szempontok szóba kerültek a washingtoni német és japán katonai attasé megbeszélései során is. A japán tábornok kijelentette, hogy a japán dömpingcikkek majdnem teljesen kiszorították az amerikai árukat a piacról, s ide vezethető vissza az amerikaiak ellenséges magatartása Japánnal szemben.
A párizsi szovjet katonai attasé kijelentette magyar kollégájának, hogy a Szovjetuniónak nem érdeke a Japán elleni háború, az amerikai attasé viszont úgy nyilatkozott, hogy az USA pénzügyi köreinek kívánságára számolni kellene amerikai beavatkozással. Holmok Sándor őrnagy értesülései szerint az amerikai hadiipar fölkészült, s tíz millió amerikai munkanélküli megfelelő hátteret biztosít az amerikai hadsereg létszámának emelésére. Számolni kell azzal, hogy a háború akár több évig is eltarthat, mivel az amerikai beavatkozás hosszabb időt vesz igénybe.
A jelentés szerint a francia hadi ipar a Szovjetuniónak és Japánnak is szállít, előbbi kőolajtermékekkel, utóbbi pedig készpénzzel fizet.
A francia-szovjet stratégiai együttműködés ismeretében ez meglehetősen érdekes, de az üzlet az Franciaországban is üzlet.
A távol-keleti háború esetleges magyar vonatkozásait illetően a párizsi magyar katonai attasé véleménye szerint a 160 millió lakossal rendelkező Szovjetunió számára egy 3- 400 000 fős veszteség nem jelent akkora problémát, hogy a távol-keleti háború kezdetén- ezt Holmok őrnagy húzta alá –a lengyel és a román hadsereg beavatkozásától tartania kelljen. A háború későbbi szakaszában azonban nem zárta ki a lengyelek és a románok beavatkozását, amely nyilván meghatározhatja a honvédség magatartását. /1/
Föl kellett készülni a magyar haderő esetleges alkalmazására, amelyet azonban a trianoni megkötések erősen korlátoztak. A magyar diplomácia fontos feladata lett, hogy a többi, világháborúban vesztes országhoz hasonlóan mielőbb elérje Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát. A genfi leszerelési tárgyalások nyilvánvaló kudarca azt mutatta, hogy a fegyverkezési verseny új szakaszába lépett, amely nem kerülte el a kisebb országokat sem. A gazdasági válságot követő években a magyar haderő jelentősebb fejlesztésére nem kerülhetett sor, mivel ennek gátat szabott a gazdaság teljesítőképessége, valamint a kisantant magyarellenes politikája. Az európai és a távol-keleti események azonban azt mutatták, hogy rövid időn belül számolni kell egy nagy háború kitörésével.
A szovjet diplomácia a Szovjetunió őszinte békeszándékáról igyekezett meggyőzni a világot, amely részben sikerült is, mivel meghívták, majd föl is vették a Népszövetségbe.
A német-szovjet gazdasági kapcsolatok 1933-ban jelentősen visszaestek, amely nagymértékben sújtotta a német gazdaságot és új piacok szerzésére kényszerítette Németországot. A szovjetek nem nyugtalankodtak a szovjet-német gazdasági kapcsolatok visszaesése miatt, mivel tisztában voltak azzal, hogy az amerikaiak pótolják az ebből adódó veszteségeiket.
Az olaszok- rosszul értelmezve a nemzetközi politika eseményeit –bíztak abban, hogy sikerül a Szovjetuniót külpolitikai szövetségesükké tenni. Ennek részét képezte, hogy diszkrét nyomást gyakoroltak Budapestre annak érdekében, hogy Magyarország mielőbb vegye föl a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval. Ez a gondolat nem volt túl népszerű magyar politikai körökben, mivel a szovjet diplomáciai képviseletek közismerten a kommunista ideológia terjesztésének központjai voltak, ahogy ezzel 1933-tól az amerikaiaknak is számolniuk kellett. Az olasz szövetséges kérésének megfelelően azonban Magyarország hajlandó volt fölvenni a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval, de a külügyminisztérium fölvetette, hogy a magyar szovjet-diplomáciai kapcsolatokat egy harmadik országon- például Törökországon át –bonyolítsák, a szovjet kormány azonban ragaszkodott a budapesti szovjet, illetve a moszkvai magyar diplomáciai misszió fölállításához.
A Rómában folytatott szovjet-magyar tárgyalások vezetésével a magyar kormány Jungerth-Arnóthy Mihály ankarai magyar követet bízta meg. A tárgyalások során a magyar delegáció figyelembe vette a török diplomácia instrukcióit is, mivel Ankarának már nagy gyakorlata volt a szovjetek tárgyalási szokásait illetően, s a török politikusok jól ismerték a Szovjetunió belső viszonyait is.
Rómában javában folytak a magyar-szovjet tárgyalások, amikor Pelényi János Washingtonból jelentést küldött az Ahmet Muhtar washingtoni török nagykövettel folytatott megbeszéléséről. Pelényi megkérdezte a török nagykövettől, hogy elhiszi-e a Szovjetunió békés szándékairól a szovjet politikusok és diplomaták, köztük Alexandr A. Trojanovszkij washingtoni szovjet nagykövet által mondottakat?
A török diplomata azt válaszolta Pelényinek, hogy Trojanovszkij többször kijelentette neki, nem hisz a szovjet-japán háború kitörésében. Muhtarnak az volt a véleménye, hogy a Vörös Hadsereg jobban fölkészült egy távol-keleti konfliktusra, mint annak idején a cári orosz hadsereg, ennek ellenére nem tartotta valószínűnek, hogy a Szovjetunió megkockáztatna egy Japán elleni háborút. /2/

1. Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium Politikai Iratai, K 63 Budapest, 1934. január 22.
2. MOL KÜM POL, K 63 Washington, 1934. február 8.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: