Ön most itt van:

Baktérium, ami felfalja a műanyagot? Létezik!

Japán egyik szeméttelepén a hazai tudósok óriási felfedezést tettek, miszerint olyan mutáns baktériumot találtak, ami képes olyan enzimet termelni, mely alkalmas a PET műanyag lebontására. A műanyag körülbelül mindössze 50 éve található meg jelentős mennyiségben a Földön, így külön érdekesség, hogy egy mikroorganizmusnak ilyen rövid idő elegendő volt ahhoz, hogy ilyen „képességekre” tegyen szert.   

Az Ideonella sakaiensis névre keresztelt mikroorganizmusról már 2016-ban tettek jelentést a japán tudósok. A baktériumot Sakai kikötővárosa melletti PET-palack újrahasznosító telep üledékében találták meg, mely elsősorban a műanyag-hulladékból nyeri az energiáit.

John McGeehan professzor, aki személyesen is részt vett a kutatásban a következő képpen nyilatkozott az esetről:

„A PET csupán az elmúlt 50 évben állt rendelkezésre óriási mennyiségben, ami nem túl hosszú idő egy baktérium számára, hogy erre a kifejezetten ember-alkotta táplálékforrásra specializálódjon”

Az enzimeket jellemző módon „áz” végződéssel szokták ellátni, így a baktériumnak ezt a műanyagot bontani képes enzimjét egész egyszerűen „PETáz”-nak nevezték el. A mikroorganizmust tovább vizsgálva a kutatók további felfedezéseket is tettek, miszerint képesek fokozni az enzim hatékonyságát, ha a bizonyos anyagokat adagolnak hozzá. Ez az effektivitás elsősorban a műanyag lebontásának a gyorsaságában mutatkozik meg. Az ilyen jellegű fejlesztésekből azért látszik, hogy az enzim még nem érte el teljesítményének a csúcsát.

A PETÁZ-ról az oxfordshirei Diamond Light Source szinkoton kutatóközpont részletgazdag 3D-s modellt tudott készített egy nagyteljesítményű röntgensugárnak köszönhetően.

 

Nagy Zoltán
Inter Japán Magazin

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: