Ön most itt van:

Az irgalmasszívű szegény

Volt egyszer egy szegény ember, ennek meg egy házsártos, rosszlelkű felesége. Jó szíve volt az embernek, meg irgalmas lelke, csak a feleségétől lett volna maradása. Szőtt, font az asszony, az ember meg mindeneskedett, de még így sem keresték meg a minden napra valójukat. Több volt a kopp, mint a hopp.

Előáll egy nap az asszony, elővesz egy vég vásznat és azt mondja az urának:

– Vedd ezt a vásznat, te ingyenélő, te mihaszna, és tedd pénzzé valahogy. De nem, inkább a Biva tóhoz menj el, oda jár a sok halászó ember, hátha halat-mit kaphatsz érte. De el ne pré­dáld a portékámat, mert a magam keze munkája. A halakat majd rizsre váltjuk, lesz legalább egy-két hétrevalónk.

Veszi az ember a vásznat és ballag vele a tó felé. Odamegy egy halászhoz, odaajánlja neki, hogy halakat halásszon érte. Fogja a halász a horgát, de akárhányszor próbálkozik is meg vele, csak nem akad bele semmi. Addig-addig, míg végül egy teknősbéka kerül a horgára. Ugy nekibosszankodik a halász, hogy agyon akarja az állatot ütni. De megsajnálja a szegény ember és azt mondja a halásznak:

– Sose bántsd azt az ártatlan állatot, inkább odaadom érte a vásznat.

Két kézzel kapott rajta a halász és a vászon a halászé lett, a teknősbéka meg a szegény emberé. Fogja az ember az állatkát és mintha csak értené a beszédjét, így szólt hozzá:

– Mindenféle teremtménynek az ő élete a legnagyobb kincse. Ugy tudom, hogy jó sokáig elél a magad fajtája. Én ugyan szegény ember vagyok, de odaadtam érted a vásznat, hogy meg ne rövidülj valahogy.

Fogja aztán a teknősbékát és visszaengedi a vízbe, hadd élje az életét. Aztán megfordul és indul vissza, hazafelé.

– Na, te mihaszna, hoztál halat? – kérdi a felesége.

– Biz én nem hoztam, – feleli az ember.

– Hát a vászon hol van? – kérdi megint az asszony.

– Egy teknősbéka életét mentettem meg vele, – mondja az ember nagy félénken.

Volt mit hallania a szegény embernek. Nincs az a szitokszó, amivel ne illette volna az asszony és még ezer a szerencséje, hogy ép bőrrel menekedhetett meg.

Egy-két nap múlt el azóta és hogyan történt, hogyan nem, ággyá esett egy nap az ember, másnapra meg meghalt. Még csak meg se siratta a felesége, még csak el se temettette, hanem felcipelte a hegyre és otthagyta. Ott feküdt a szegény ember temetetlenül, ott nyugodott a hegyen, akár csak álomba merült volna. Aminthogy harmadnapra fel is ébredt és megint beléje szállt a lélek.

Egy ember haladt épp el arrafelé és amint meglátta a támolygó embert, odasietett hozzá és vízzel itatta meg. Uj erőre kapott a friss víztől és elbotorkált a falujába, csak a háza táját nem merte megközelíteni. Elámul láttára a sok ember, mert hallották volt a dolgát és körülállják, faggatják, hogy mi is történt vele s hogyan kelt ismét életre.

Elgondolkozik egy kissé az ember és mintha csak álmodta volna, mindent elmond a falu­béliek­nek.

– Mikor meghaltam, – kezdi el a mondókáját, – a sötétség szolgái jöttek el értem. Kézen fogtak és cipeltek magukkal elfelé. Homályosság volt mindenütt, mezőkön meg réteken haladtunk keresztül, míg egy nagy kapu elé nem érkeztünk. Benyitottunk és akkor azt láttam, hogy csupa megkötözött ember van az udvarában. Megijedtem a sok sáppadt arc láttára és félénken nézegettem körül. Egy jóképű legényke kerül aztán elém és azt mondja az alvilág embereinek:

Buddha áldása van ezen az emberen, ő segített meg egyszer a szorultságomban. Jót akartam volt tenni az állati teremtményekkel, teknősbékává lettem és a Biva tavába merültem le. Ámde pórul jártam, mert egy halásznak kerültem a horgára és ha ez az ember itt meg nem könyörül rajtam, elpusztított volna a halász. Engedjétek el ezt az irgalmasszívűt, hadd élje az életét továbbra is.

Legott elengedtek az alvilág urai. Karon fogott a legényke, kikísért a kapun és megmutatta az útat, hogy merrefelé menjek vissza. Épp indulóban voltam és búcsúzófélben a legénytől, amikor egy lánykán akadt meg a szemem; szinte lemosolygott róla a jóság. Két szolga hozta őt is és épp kötözgették a kezét.

– Hová való vagy te, kis lány? – kérdem szegénykétől. Sírva fakad a leányzó és azt feleli nagy búsan:

– Előkelő jó ember az én apám, jólelkű az én anyám és az ő nagy bánatukra, mégis meg kellett halnom. A sötétség útjára léptem és most itt vagyok az alvilágban, a halál ura hatalmában.

Megsajnáltam a szegény lánykát és azt mondtam az én legénykémnek:

– Én már úgyse vagyok olyan fiatal, rég megettem a rizsem javát. Nem kár ezért a leánykáért, meg a fiatalságáért? Hadd adjam oda az életemet ő neki, engedjétek szabadon. Ő helyette szívesen maradok én itt.

Azt felelte rá a legényke:

– Irgalmas a te szíved nagyon, még a saját életedet is másnak adnád oda. Jól van hát, hadd éljen az a lányka továbbra is, de te se maradhatsz meg nálunk.

Az alvilág ura belenyugodott és szabadon bocsátott bennünket. Könnyes szemmel hálálkodott a lányka, hogy im, visszanyerte az életét és amikor visszatértünk a sötétségből, elköszöntünk egymástól és ő elindult jobbra, én meg balra.

Ennyi volt a szegény ember mondanivalója. Megérkezett egy nap a községébe, egy-két napig még ott maradt, harmadnapra meg útra kelt, hogy megkeresse azt a lánykát. Vajjon csakugyan életben van-e?

Addig ment, addig tudakozódott, míg rátalált egy nap a községére és rátalált a házra is, ahol azok az előkelő emberek laktak. Benyit hozzájuk és tudakozódik a lánykájuk után. Boldogan beszélik neki a szülők, hogy ismét feltámadt a lánykájuk; pedig három napon át volt halott.

– Ösmerem a dolgát, – mondja a szegény ember, – velem is ilyesmi esett meg. De meg láttam is az alvilágban, beszélgettem is vele.

Szólítják a szülei a lánykát, hogy vajjon ráismer-e ő is az emberre. Belép a lányka a szobába és amint ránéz az emberre, eleinte elcsodálkozik, eltünődik, aztán megragadja a kezét és ki se fogy a hálálkodásból.

– Álmot láttam, szomorúat, – szólal meg a lányka, – te vígasztaltál meg benne, te adtad vissza az életemet.

A szülők csodálkoznak, nem értik, hogy miről van szó és hogy milyen álomról beszél a lánykájuk. Leülnek aztán mind a négyen, elteázgatnak és egymásután mondja el az ember is, meg a lány is, hogy mi minden történt velük, hogyan jutottak az alvilágba és hogyan kerültek onnan megint vissza.

Egy pár lett belőlük és mind halálig boldogan éltek, irgalmas szívvel, meg jó egészséggel.

 

 

http://www.mek.oszk.hu/15700/15728/15728.htm

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: