Ön most itt van:

Atsushi, a magányos szamuráj Negyedik fejezet

Az országot, amely évezredekig el volt zárva a világ elől, a szamurájok uralták, akik egymás ellen harcoltak, hogy minél nagyobb vagyonra és elismerésre tegyenek szert. A hatalmi harcok átláthatatlan káoszában egy magányos szamuráj járta japán településeit. Megbüntette a bűnösöket, megjutalmazta a jókat. Sokan jótevőnek gondolták, sokan kegyetlen gyilkosnak. Senki nem tudta, honnan jött és hová tart. Csak azt tudták, hogy amerre jár igazságot és halált oszt. Ő volt Atsushi, a magányos szamuráj…

A sinto pap átadta a ládát és annak tartalmát Mizuki-nek.

–A rossz szellemektől meg van tisztítva minden tárgyad!

–Mit csináltál a rossz szellemekkel?–kérdezte a Mizuki mellett álló Atsushi.

–A tengerre bíztam őket!–felelte a pap és elindult egy ösvényen a ház kijárata felé.

–Ki vagy te? Miért segítesz nekünk?–kiáltott utána Atsushi.

A pap vagy nem hallotta az erős szélben a kérdést vagy nem akarta meghallani. Nyugodtan sétált ki az őrök között, akiket Jigme szamuráj, Mizuki sógora állítatott a ház elé. Maga Jigme érkezett egyedül egy fekete lovon. Teljes harci dísz volt rajta. A sok parányi egymást fedő bőr és vaspikkelyek tompították az ütést, amelyet az ellenség mért rá a jellegzetes szamuráj páncél, a keiko viselőjére. Az állrésznél előreugró sisak csúcsát egy kupa alakú dísz zárta le. A szamurájok igyekeztek nem kimutatni az érzéseiket, de Jigme nem tudott izgatottságán úrrá lenni.

–A tenger felől jönnek! Rengeteg hajóval!

–Kik?–kérdezte Mizuki.

Jigme közben odaért Atsushi és Mizuki elé.

–Kane daimo szamurájai és ninjái. Bosszút akarnak állni a vezérük haláláért. Azt mondják, nem tisztességes harcban ölted meg, Atsushi!

Mizuki dühösen fordult Atsushi felé.

–Igaz ez?

–Ha én nem ölöm meg, ő öl meg engem!

–Na és?–kérdezte egyszerre Mizuki és Jigme is.

–Nem voltatok ott! Én csak bosszút álltam Isao daimo haláláért!

–Végrehajtottátok a tökéletes szeppukut a férjemmel, utána bemocskoltad a becsületét azzal, hogy orvul megölted Kane daimo-t, aki legyőzte őt a harcban?

–Kane tisztességtelen eszközökkel harcolt! Ezt kapta vissza! Nem orvul öltem meg! Szemtől szemben állt velem, de nem védekezett! Azt hitte, a bérgyilkos ninjái meg fogják védeni! De én többet fizettem nekik, ezért meg se mozdultak!

–Ledöfted, mint egy kutyát? Miféle szamuráj vagy te?

Jigme már ordított. Az emberei a kardjuk után kaptak és indultak befelé, hogy uruk mellé álljanak, de egy intéssel leállította őket.

–Azt kapta, amit megérdemelt!

–Nem vagy sem isten, sem szellem, hogy eldöntsd, ki mit érdemel meg! Csatában vagy párbajban kellett volna megölnöd, ha becsületes vagy! Az egész városunkat bajba sodortad a meggondolatlan cselekedettel!

–Kane daimo megtámadott volna titeket a seregével, ha életben hagyom!

–Most, hogy halott, a serege ugyanúgy megtámadott minket!

–Mizuki! Segíts megmagyarázni, hogy értetek tettem!

Mizuki mindig mosolygós szemében most vihar háborgott. Kinyújtotta kezét és a tenger felé mutatott, amelyet a hegyoldalba épített házból könnyen be lehetett látni. A tengeren feltűntek a hatalmas méretű japán hadihajók, az Atakebune-k. A nyílt tengerre nem volt érdemes kihajózni velük, de a part menti flották mindig megvédték az országot a mongol, a kínai vagy a koreai behatolástól. Sajnos elég sűrűn használták a nagyhatalmú daimo-k egymás leigázására is őket.

–Meg akarod óvni a becsületed? Pusztítsd el őket!

Atsushi nézte, ahogy a horizonton egyre több hadihajó bukkan fel. Meghajolt Mizuki felé és elindult a kerten keresztül a tengerpart felé.

–Egyedül nem fog megvédeni minket egy ekkora flotta ellen! A halálba küldted, Jigme!

–Akkor menj vele, Jigme!

–Eredetileg is ez volt a terv! Futárokat küldtem a szövetséges szamurájokhoz egyesítjük a seregeinket! A tengerparton találkozunk egymással.

Jigme meghajolt Mizuki előtt és Atsushi után indult. Mielőtt Jigme és Atsushi kiléphetett volna az ösvényre, amely a tenger felé vezetett, a sintoista pap ugrott oda eléjük.

–Hívjatok vissza mindenkit a tengerpartról! Menjetek fel a hegyek tetejére és ott várjatok!

Jigme dühösen lökte félre.

–Nekem egy pap ne mondja meg, hogy mit tegyek!

A pap kopasz fején izzani kezdett a kereszt alakú forradás, ahogy próbált a földről feltápászkodni. Jigme a kardjához nyúlt, hogy lekaszabolja ezt a tiszteletlen senkit, aki egyedül akar utasítást adni a szamurájok hadseregének. Éppen lesújtani készült, de kardja pengéje egy másik kard lapját érte. A pap egy pillanatra behunyta a szemét, várva a halálos szúrást, de csak a csattanást hallotta, amint a két kard összeért.

Jigme izzó tekintettel fordult Atsushi felé.

–Miért véded? Ki ez?

–Nem tudom. De képes a rossz szellemeket elűzni. Én nem húznék vele ujjat! De tényleg elmondhatnád, hogy ki vagy te!

Az utolsó mondatot már csak a messzeségnek intézte. A pap hátának körvonalai éppen eltűntek a sűrű növényzet között.

–Úgy járkál a bujára nőtt növények között, mint valami szellem!–jegyezte meg Jigme.

Atsushi felkapta a fejét. Hogy ez neki nem jutott eszébe! A pap akkor jelenik meg és akkor tűnik el, amikor akar! A bokrokig vezető út porában Atsushi és Jigme lábnyoma tisztán látszott, de a pap nyomai nem voltak sehol! Látta Jigme döbbent arcán, hogy ő is hasonló következtetésre jutott.

–Jigme! Ez egy kami! Nem tudom, minek a szelleme és miért mutatkozik meg előttünk papként, de meg tud szabadítani a rossz szellemektől! Segít nekünk! Valami történni fog a tengerparton! Azonnal rendeld vissza az embereidet!

Jigme tétovázását Atsushi nem tudta mire vélni. Jigme hangosan kimondta a saját gondolatait.

–És ha ez egy gonosz szellem és csak játszik velünk?

–Ha a hajóhad ránk tör, veszítettünk. Ha valami baj éri a seregünket, veszítettünk. Az egyetlen esélyünk, ha azt tesszük, amit a pap mondott!

–Szamurájok vagyunk! Nem gyáva nyulak! Nem hátrálunk meg!

Atsushi nagyot sóhajtott.

–Szamurájok vagyunk, nem ostobák! Néha van értelme meghátrálni is, hogy összegyűjtsük az erőinket és újra támadjunk!

–Inkább egy vadidegen szellemre hallgatsz, mint a busido törvényeire? Hűséget esküdtem a testvérem, Isao daimo özvegyének, Mizukinak! Megvédem bármi áron őt és a háza népét! Ha nem tetszik a döntésem, elintézhetjük karddal is ezt a vitát!

Jigme a kezében tartott katanát Atsushi felé fordította, aki nem nyúlt a saját kardjához.

–Jigme! Nincs időnk se meddő vitára, se párbajra! A part felé emberek haladnak! Valószínűleg a biztos pusztulásba, de nekünk van esélyünk megállítani őket!  Én most lemegyek a partra és visszaküldöm az egységeinket egy biztonságosabb helyre! Ha akarsz, megölhetsz!

Atsushi elindult a part felé. Jigme mérgesen dugta vissza a kardját a hüvelyébe és Atsushi után kiáltott.

–Várj! Az embereimnek, akik a házat őrzik, itt vannak a lovai! Gyorsabban odaérünk velük!

Intett a szolgáknak, akik pillanatok alatt előhoztak két felnyergelt lovat. Nem kellett a tengerpartig vágtatniuk, útközben összefutottak az éppen oda tartó egyesült sereggel. Nagy nehezen értésére adták a vér és bosszúszomjas harcosoknak, hogy ne a csatába induljanak, hanem gyáva módon hátráljanak meg. Természetesen ez a hűséghez, harchoz és becsülethez szokott katonáknak nem tetszett, de tisztelték annyira Jigme személyét, hogy hallgattak rá.

A hegyoldalon és a dombtetőkön rejtőztek el. Néhányan morgolódtak, hogy ők szamurájok, nem ninják. Ők nem lesből szoktak támadni, hanem szemtől-szembe. A zúgolódás a tetőfokára hágott, amikor az első hajók partot értek és az ellenség kivont kardokkal és előre szegezett íjakkal elindultak feléjük.

–Ehhez mit szólsz? A pap szelleme becsapott bennünket! Tétlenül tűrjük, ahogy ezek a hitvány férgek elfoglalják a területeinket?

Atsushi megértette Jigme dühöngését és ő maga se tudta, hogyan tovább. Az ellenség harcosai hangos csatakiáltással indultak el a part felől a legközelebbi házakat, köztük Mizuki lakhelyét elfoglalni. A csatakiáltást Jigme egyik szolgájának kiáltása üvöltötte túl.

–Cunami!

Cunami, vagyis magas hullám. A hajók mögött egy pillanat alatt korbácsolódott fel az addig nyugodt tenger. A nyolc és tizenöt méteres hullámok a part menti sziklákhoz hajították az ellenség hajóit. Az ellenséges katonákat elnyelte a víz. Néhány fát kidöntött a helyéről a szele ott is, ahol Atsushi és Jigme serege bujkált. A csatakiáltásokat halálhörgések váltották fel. Tíz percig nem tartott az egész, de a tengerparton csak hajók és emberek maradványai hevertek utána szerteszét.

–Ha a partra vonulunk, mi is ott halunk meg!–állapította meg Jigme.

Atsushi bólintott.

–Kell Isao helyére egy új vezér. Te olyan jól összekovácsoltad a szövetségeseinket, Jigme! Lépj a testvéred helyére! Legyél te a seregek vezére!

A közelben álló katonák hallották Atsushi szavait és egyszerre kezdtek el ordítani.

–Jigme! Jigme!

A hegyek és a tengerpart Jigme nevét visszhangozták. Jigme büszkén intette az embereit csendre és szólásra emelkedett. Felállt egy fatönkre, amelyet az imént választott el a fa törzsétől a szél. Kinyitotta a száját és abban a pillanatban egy shuriken, egy ninja dobócsillag hasított át a levegőn és állt bele Jigme torkába, aki holtan esett össze, miközben egész testét elöntötte a nyaki artériájából spriccelő vér.

Mindenki abba az irányba nézett, amerről a dobócsillag érkezett. Csak egy, a megmaradt fák között szélsebesen mászó és ugráló, fekete ruhás alakot láttak eltűnni a semmiben. Esélyük se volt utolérni az eltűnő gyilkost.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: