Ön most itt van:

Atsushi a magányos szamuráj, kilencedik fejezet

Atsushi és Haruto vacogó fogakkal álltak egymás mellett. A bokáig érő hóba süppedve állt mellettük a seregük. Haruto-nak már szederjes volt a szája széle is. Egyikük se szerette se a hideget, se a havat, de nem merték egymásnak ezt bevallani. Egy japánnak tűrnie kell mindent! Nem láthatják rajta, hogy gyenge!

–Mikor támadunk?–kérdezte Atsushi, miközben a csontjáig hatolt Szapporo hidegének fagyos lehelete.

–Nem lehet még! A sinto pap szelleme azt mondta, várjuk meg, amíg ideér!

–Itt fogunk megfagyni!

A sereg tagjai is egyre jobban kezdtek zúgolódni. Látták maguk előtt pár mérföldnyire az ellenfél táborát és nem értették, miért nem támadhatják meg őket. Nem is harcolni, inkább csak mozogni szerettek volna.

Fiatal harcos sietett oda hozzájuk.

–Kérlek, támadjunk már! Mind megfagyunk!

Haruto végignézett a harcoson. Más esetben egy mozdulattal kettévágta volna azt, aki beleszól a döntéseibe, de most csak sajnálta az ifjút.

–Egy jó harcos, egy jó szamuráj nem szólhat bele a vezére döntéseibe! Maradéktalanul teljesíti azokat és kész!

A fiatal harcos meghajolt és visszalépett a sorba.

Atsushi dühösen fakadt ki Harutora.

–A saját fiadra se hallgatsz?

–Yusei még fiatal! Sokat kell tanulnia! De már én is nagyon fázom! Elegem van!

Haruto kihúzta a kardját és felüvöltött.

–Támadás!

A sereg boldogan indult el az ellenfél tábora felé. Végre elkezdett áramolni a vér elgémberedett testrészeikben. Az se érdekelte őket, ha meghalnak vagy elveszítik a csatát, csak ne fázzanak.

A Haruto ellen lázadó sereg keményen védekezett. Már úgy tűnt, hogy meg is nyerik a csatát, és Haruto hada elbukik, amikor Yusei a csapatával megkerülte és hátba támadta őket. Nagy győzelem lett a vége.

Haruto emberei tábortüzeket gyújtottak és boldogan melegedtek mellettük.

Haruto, Atsushi és Yusei egymás mellett ültek a tűznél. Riadtan hőköltek hátra, amikor a tűz megelevenedett és egy kopasz pap feje jelent meg benne egy kereszt alakú forradással a homlokán.

–Mondtam, hogy várd meg, amíg ideérek! A kámik nagyon megharagudtak rád, Haruto! Úgy döntöttek, hogy ezentúl mást fognak hatalomra juttatni! Haruto! A te uralmad lassacskán véget ér!

–Itt fagyott volna meg a seregem, ha nem támadunk!

–Nem álltátok ki a próbát! Gyengék voltatok! Japánnak erős hadseregre van szüksége a nagy támadás előtt és ti nem vagytok azok!

–Miféle nagy támadás?–kapta fel a fejét Atsushi.

–A tenger másik feléről hatalmas hajókkal erősebb sereg érkezik, mint amilyet Japán valaha is látott. De te méltatlan lettél rá, hogy harcolj ellenük! Téged a tél is le tud győzni! Gyenge vagy Haruto! Japán új vezért kap helyetted!

Haruto felugrott és a kardját dühösen vágta a tűzbe.

A sinto pap szelleme hirtelen eltűnt.

–Egységes Japánt akartunk, és éppen ma törtük darabokra! Tényleg nem vagyunk méltók arra, hogy szamurájnak nevezzenek bennünket! –mondta szomorúan Atsushi.

–Akkor egységes is lesz!–jelentette ki Yusei.–Ha új sógun kell hozzá, akkor az új sógunnal tesszük egységessé!

–Fiam! Te elárulsz engem?

–Nem! Én hallgatok a szellemekre, mert így meg tudom védeni idegen erőktől az országomat!

Haruto mérgesen nyúlt a kardjához, utána felüvöltött. A kard a tűzben felforrósodott és hólyagos sebet ejtett a kezére. A seb kereszt formájú és lüktető volt. Épp olyan, amilyet a pap viselt a homlokán.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: