Ön most itt van:

Atsushi, a magányos szamuráj Harmadik fejezet

Az országot, amely évezredekig el volt zárva a világ elől, a szamurájok uralták, akik egymás ellen harcoltak, hogy minél nagyobb vagyonra és elismerésre tegyenek szert. A hatalmi harcok átláthatatlan káoszában egy magányos szamuráj járta japán településeit. Megbüntette a bűnösöket, megjutalmazta a jókat. Sokan jótevőnek gondolták, sokan kegyetlen gyilkosnak. Senki nem tudta, honnan jött és hová tart. Csak azt tudták, hogy amerre jár igazságot és halált oszt. Ő volt Atsushi, a magányos szamuráj…

Atsushi leugrott a lováról. A keiko, a lamellás lemezekből álló hajlékony páncél, amellyel védte a testét az ellenséges csapásoktól megcsörrent, ahogy medvebőrből készült cipője megérintette a talajt. Arcát szürke, az állrésznél szegecselt sisak takarta el.

Pár másodpercig nézte a házat, ahonnan útnak indult Isao daimo oldalán, hogy móresre tanítsák a nagyhatalmú Kane daimo-t.

Isao daimo felesége vette észre először Atsushi-t. Könnyed, lassú léptekkel sétált oda elé. Lila selyem kimonóján összehúzta az övet, amennyire csak tudta. Így jobban körvanalazódtak a tökéletes női test formái. Egy olyan női testé, amelyre minden férfi vágyik. Atsushi is gyakran megbámulta titokban, de esze ágában se volt Isao daimo feleségéhez közeledni férfiként.

–Üdvözöllek, Atsushi! A hír hamarabb ideért, mint te magad!

–A rossz hír gyorsan száll, mint a gondolat, Mizuki!

–Miért jöttél vissza? Kane daimo családja vérdíjat tűzött ki a fejedre! Veszélybe sodorsz mindenkit, akivel csak találkozol! Ha segítségedet szeretnéd felajánlani, nem kérünk belőle! Meg tudjuk magunkat védeni!

–Isao  fia, Haruto tizennégy éves lett. Elhoztam neki az apja kardját, ami őt illeti! Kérlek, vedd el tőlem és eltűnök az életetekből! Jómagam is tudom, hogy veszélyt jelentek rátok!

Mizuki felé nyújtotta egykori gazdája kardját. Mélyen meghajolt a nő előtt, aki könnyeit visszatartva vette el tőle a katana-t.

Atsushi felnézett és búcsúzásképpen újra meg akart hajolni, amikor felfigyelt valamire.

–Nem lóg a nyakadban az amulett, amit Isao daimo adott neked, mielőtt csatába indultunk!

Mizuki nagyot nyelt és hátat fordított Atsushi-nak.

–Menj el innen, Atsushi! Nélküled is elég nagy a baj!

Atsushi tisztán emlékezett rá, amikor csatába indultak. Isao daimo átölelte a feleségét és egy omamori-t vagyis egy amulettet húzott elő és Mizuki nyakába akasztotta.

–Ez megvéd a rossz szellemektől! Bármennyi is támad rá közülük, mindet elnyeli!

Ez az omamori egyszerű, agyagból készült amulett volt. Isao egy bőrerszénybe tette. Az amulettre az volt írva: A rossz szellemek vesztőhelye.

Mizuki elindult a házba, kezében egykori férje katanájával. Atsushi követni kezdte. A férfi halk léptekkel járt, de a női fül meghallotta az erős férfi lépteit még így is. Nem fordult meg, úgy sziszegte a háta mögé.

–Menj innen, Atsushi vagy leváglak a férjem kardjával!

–Nem megyek, amíg meg nem tudom, mi folyik itt! Azt az amulettet soha nem vetted volna le magadról! Valaki elvette tőled és elvett mást is, ha jól sejtem!

Mizuki szó nélkül tovább sétált a ház felé. Takaros kertje tele volt bonsai bokrokkal, amelyek zöld levelei megmozdultak, ahogy elsétált előttük, mintha meg akarnának hajolni úrnőjük előtt. Hátrafordult és belenézett Atsushi szemébe.

–Isao halálhírét hallva berontott ide Jigme és mindenünket elvitte! Az amulettet is kitépte a nyakamból. Egy hete történt. Azt a néhány szolgát, aki próbált ellenállni, lekaszabolták az emberei.

–Jigme Isao testvére! Miért tette ezt?

–A hatalomért! A törvényeink szerint Isao javait annak kellett volna örökölnie, aki legyőzte őt. Kane daimo-nak! De Kane daimo is meghalt. Az ő tulajdonait annak kell örökölnie, aki őt legyőzte. Vagyis Isao és Kane daimo vagyona téged illet, Atsushi! De te eltűntél. Senki se tudta, életben vagy-e, ezért zűrzavar támadt. Mindenki próbál nagyobb vagyont összeharácsolni magának Isao és Kane hagyatékából.

Atsushi önkéntelenül a katanájához kapott.

–Visszaszerzek neked mindent, amit Jigme elvitt!

Mizuki lemondóan legyintett egyet. Ahogy megemelte a kezét, egy pillanatra kivillantak a kimonó alatt formás mellei.

–Ha Jigme nem viszi el, elviszi valaki más! Így legalább a családban maradnak az értékeink!

Atsushi némán farkasszemet nézett Mizukival. Ha nem Isao daimo özvegye lenne, el tudná mellette képzelni az életét.

A hirtelen jött kínos csendet lovak dobogása törte meg. Néhány szamuráj érkezett. Az egyik lovon csak egy kisebb láda volt, neki nem volt lovasa. A kis csapat élén lovagoló szamuráj kiemelkedett a többiek közül, nem csak a sisakja miatt, amelynek elején két szarvdísz indult el az ég felé. Két fejjel magasabb volt, mint a többiek. Méretes bajusza kilógott a sisak alól. Leugrott a lováról, a másik lóról lecsatolta a ládát és elindult Mizuki és Atsushi felé.

Atsushi kardot rántott és ő is elindult. Nem rohant, lassú, megfontolt léptekkel ballagott a ládát cipelő szamuráj felé, aki messziről kiáltott felé.

–Tedd el a kardot, Atsushi! Nem harcolni jöttem!

–Jigme! Pár napja betörtél ebbe a házba és elvitted az értékeket! A szolgákat megölted! Miért higyjek neked?

Jigme kinyitotta a ládát és Atsushi felé nyújtotta.

–Visszahoztam őket. Kérlek, szabadítsatok meg tőle! Ezek a tárgyak el vannak átkozva!

–Mi történt velük?–lépett közelebb Mizuki is.

–Elvittem a házamba. Másnap járvány tört ki a szolgáim között. Fekélyek borították őket. Jajgattak, ordítottak egész nap! A feleségemen is megjelentek ezek a csúnya fekélyek. A láda tartalmát, az ékszereket és az amulettet eladtam egy kereskedőnek! Amint megszabadultam a ládától, mindenki meggyógyult a házamban. De a kereskedő másnap visszahozta, mert szerinte átok ül a ládán. Hazavitte, ahol a fiai kinyitották és mindkettő holtan esett össze. Ostoba babonának gondoltam és örültem, milyen jó vásárt csináltam a ládával. Másnapra megint beteg lett mindenki a házban és a láda valamilyen földöntúlinak tűnő fénnyel világított a sötétben. Fogtam a ládát és elástam a házam mögötti erdő közepén. Másnapra az egész erdő kiszáradt. Az állatok, amelyeknek a vadászásából élt a családom és a szolgáim, élőhely hiányában elvándoroltak más, messzebbi erdőkbe. Kiástam a ládát és bedobtam egy tóba. Másnapra a tó összes hala döglötten lebegett a víz színén. Onnan se lesz több élelmünk! Bármit hajlandó vagyok megtenni, csak vegyétek tőlem vissza!

–Visszavesszük, de van egy feltételünk!–halálodig hűen fogod szolgálni Mizuki-t és a családját!

Jigme meghajolt és letette a dobozt. Mizuki felé mélyebben hajolt meg, jelezve ezzel, hogy elfogadja a feltételeket és úrnőjének tekinti mostantól testvére özvegyét. A szamurájai követték a példáját.

–Küldj ide embereket, akik megvédik a testvéred családját az újabb támadásoktól!–utasította Atsushi.

Jigme bólintott. Megfordult és jelzett az embereinek, hogy indulhatnak. A szamurájok nagy port felverve indultak útnak.

Mizuki felvette a dobozt és elindult vele befelé.

–Jó ötlet bevinni egy elátkozott ládát a házadba?

A kert magasabb bokrai megmozdultak és egy sinto pap lépett ki közülük. A homlokán egy kereszt alakú forradás éktelenkedett. Odalépett Mizuki és Atsushi mellé.

–A dobozban lévő amulett megvédte a többi tárgyat is az illetéktelenektől. A Mizukira támadó rossz szellemeket elnyelte az amulett. Amint más birtokába kerültek, megszűnt a védelem, amely Mizuki lelke és az amulett között volt. A rossz szellemek kiszabadultak és csapást mértek mindenkire és mindenre, amihez csak hozzáértek. Az omamorit adjátok ide nekem! Megtisztítom a rossz szellemektől és visszahozom a házba.

Mizuki Atsushira nézett.

–Ismered ezt az embert?

–Találkoztunk már.

Mizuki az egész ládát átnyújtotta a sinto papnak. Atsushi csodálkozva bámulta a jelenetet.

–Minden tárgyat szabadíts meg a rossz szellemektől, ne csak az amulettet!

A sinto pap bólintott és besétált a bokrok közé a ládával, ahonnan jött.

–Bízol benne?–kérdezte Mizuki.

Atsushi a bokrok felé bámult.

–Azt se tudom, ki ez! De ha megtisztítja a tárgyaidat a gonosz szellemektől az jó. Ha nem tisztítja meg, akkor pedig megszabadított a ládától, amely tele van rossz szellemekkel. Mindkét esetben te jártál jól.

Mizuki a ház felé pillantott.

–Itt maradsz vagy tovább mész?

–Maradok, amíg Jigme emberei ide nem érnek. Utána tovább állok.

Mizuki előrement, halott férje szamurájkardját két marokra fogva. Atsushi követte.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: