Arany Sas pályázat (2013): pisti0112: Huang-Ti játékszabályai

2013. október 10. csütörtök
Írta:

Mr. HuANG-TI nagyon dühös volt.

Dühös volt a kőolajmágnások tétovázása miatt, hogy aláírják-e a számára dollármilliókkal kecsegtető szerződést, vagy sem. Dühös volt egy öregek otthona igazgatójára, amiért nem akar belemenni zsúfolt intézményének lebontásába, hogy Huang-ti felépíthesse helyén a wellnes központját. Dühös volt ügyvédeire, hogy azok sem megvesztegetéssel, sem fenyegetéssel – amit néha szeretett személyesen önmaga intézni, hogy kiélvezze az eladósodott ellenfelek tanácstalan szenvedését- sem tudták meg meggyorsítani az üzleteit. De mindenek előtt Huang –Ti a zsúfolt tokiói utcára volt dühös. Szintén egy személyesen intézendő tárgyalásra szállt alá a pornép szintjére fellegvárból, a város legnagyobb felhőkarcolójából. Sajnos az érintett félhez csak az autómentes sétáló övezeten át, a kis családi vállalkozásoktól, óvodáktól és étkezdéktől hangos téren át lehetne eljutni. Zajlott az élet.

Huang- Ti kénytelen volt a délutáni verőfényes napsütésben gyalogolni, a néha ínycsiklandó, olykor pedig gyomorforgató ködöktől átázott levegőjét szívni, limuzinja szűr klimatizált atmoszférája helyett. Már az első lépésektől rá kellett jönnie, hogy neki kell az utcai tömeghez igazodnia és nem fordítva. Ez persze szintén nagyon dühítette. Nyávogós elkényeztetett egykeként a kiskorától kezdve ahhoz szokott, hogy az emberek idomulnak hozzá, s nem ő hozzájuk.

Hogy jön ahhoz egy riksás hogy meglöki a könyökét, amint izzadva elrobog mellette kövér utasát hurcolva. Huang-Ti azért is visszalökött rajta, hátha eltaknyol. Hogy jön ahhoz egy öregasszony, hogy vakságára hivatkozva lábának érintse fehér botját – egyből arrébb is rúgta azt. Hogy jön ahhoz egy öreg aggastyán a kordéját tolva maga előtt, hogy rikácsoljon, hogy eladja szegényes kis portékáját. Huang-Ti direkt fel is borított egy párat aktatáskájával a gondosan egyensúlyozott kis bábukból a kocsin, a bácsika nagy rémületére.

Egyáltalán hogy jön ahhoz bárki, hogy szembe jöjjön vele és neki ki kelljen kerülni, vagy az üzletek és konyhák hivalkodó fényei mit képzelnek magukról, hogy csak úgy bevilágítják az utcát Huang- Ti előtt, és után.

De a legszörnyűbb hibát – legalábbis Huang-Ti szerint- az a kisiskolás lányka követte el, aki hagyta elgurult pöttyös labdáját Hunag- Ti útjába kerülni, aki bosszankodásában nem vette azt észre időben, és rálépett, megbotlott, s majdnem seggre ült, ha nincs ott egy segítőkész terhes anyuka, aki talpra állítsa. Huang-Ti gyorsan – miután újra stabilan állt – fintorogva lerázta magáról a várandós hölgy kezét, megállt s csak bámult maga elé. A tömegből kivált a labda – apró lányka, hatéves forma –gazdája, de mielőtt kézbe kaphatta volna, Huang-Ti kivárta a megfelelő pillanatot, és az orra előtt taposott rá teljes erőből hegyes orrú méregdrága kajmán bőr cipőjével. A labda egy csattanás után nagyot sóhajtva kilehelte lelkét. Ahogy a dermedt lányka szája sírásba hajolva lefelé görbült, Huang- Ti vigyora egyre szélesebb lett. A lánykát két pajtása remegve húzták el a sátáni képű Huang- Ti elől .

– Az a szabály a suliban, ha valakihez odagurul a labda, azt vissza kell gurítani a gazdájához!- morogta a kislány osztálytársa, s összehúzott szemöldökkel meredt Huang -Ti –re, miközben hüppögő barátnőjét simogatta.

– Megveszem ezt az egész utcát, sőt kerületet, akkor majd az én játékszabályaim lesznek érvényesek!- sziszegte Huang- Ti lassan bólogatva. Majd felrúgta a pöttyedt labdát egy közeli fára, ami ott fennakadva libegett, mintha pápát integetett volna kis gazdája felé, aki barátnői társaságában beleveszett a tömegbe.

Huang – Ti igazat szólt akkor, s valóban felvásárolt – jobban mondva ellehetetlenítette léthelyzetüket-, minden üzletet, iskolát, óvodát, öregek otthonát, majd lebontatta mindezt. Helyére egy széles szökőkutakkal, a régi fákkal és betonfallal szegélyezett, egy két sávos magán autópályát építetett a villája és városi toronyháza közé, melyet csak ő – illetve zsíros privát vendégei- használhatott. Hogy sokak munkahelyét, étkezdéjét, megélhetését, iskoláját, kedvelt kis tereit ezzel megszűntette, az őt nem érdekelte. Mint ahogy az sem, hogy így az óvodások, és iskolások még kisebb helyre zsúfolódtak, a kerítésen túli szomszédos intézményekbe.

Egyik verőfényes délután, bömbölő zenével villámsebesen robogott Huang-Ti az autójával. Feltámadt a szél, s még az autópálya építése előtt, a faágak közé beakadt pöttyös labda – amit maga Huang-Ti rúgott oda, leszállt bocsánatkérő kecsességgel a forró aszfaltra, épp Huang-Ti kereke alá. Elvesztette uralmát a gépe fölött.

– Hogy merészeli?!- nyögte Huang-Ti az engedetlen kormánynak, majd hatalmas robajjal nekiütközött a betonfalnak, levegőbe repült, sokat pördülve fejjel lefelé ért talajt, s jó pár méter csúszás után megállt. A luxus autó, s benne Huang-Ti összetört. Mindezt végignézte a kerítés rések mögül a labda egykori gazdája, aki most egy évvel idősebb volt. Bemászott, odatipegett az autó alá szorult Huang-Ti-hez. Huang-Ti a mögötte csepegő benzin tankra, majd a kislányra pillantott. Büszkeségét félretéve nyújtózkodott felé. A felgyűlt benzin tócsa belobbant, a lányka a férfi keze helyett egykori labdájának maradéka után kapott, egy utolsó pillantást vetett a kínlódó férfira és kocsijára, majd visszaszaladt oda, ahonnan jött.

Huang-Ti talán életében talán először nézett őszintén és rémülten. Kis idő múltán a tank is belobbant, és dübörögve fel is robbant. Huang-Ti és az ő játékszabályai eltűntek. Illetve nem egészen.

Hang-Ti –nek az egoja és játékszabályai tűntek el. Maga Huang-Ti megmaradt, hála a segítségért szaladó kislánynak. Huang- Ti fél lábát amputálni kellett, fél teste –ami megmaradt- összeégett, s fél szemére megvakult. Érdekes módon szavának már nem volt akkora ereje. Cégei becsődöltek, kisemmizték a nyomorék milliárdost, s alig maradt valami kevéske pénze, hogy az egyik túlzsúfolt magán-autópálya melletti szociális otthonban a rendszeres kezelését kifizesse. Majdnem az utcára került. A sors iróniája, hogy a kislányka anyukája volt ott a főápoló, így a lányka nap mint nap bejárt hozzá, míg fel nem épült. Huang- Ti első dolga volt a viszonylagos gyógyulása után, hogy kézen fogva a lánykát – vagyis inkább rá támaszkodva- rejtett kapcsolatait és befektetéseit felhasználva visszavásárolta a város részére az autópályát, falait néhol megbontatta, s beépítette az egykori családi vállalkozásoknak és üzleteknek megfelelőre, hogy visszatérhessenek. Az utolsó millióin pedig egy hatalmas modern iskolát építetett az út közepére, ahol a legszélesebb volt. Így most az autópálya egy széles tiszta átlátható – bár nem olyan romantikus,otthonosan bűzös, ragadós – helyet adott a régen ott élőknek.

A legutolsó petákján pedig, vett egy piros pöttyös labdát a kislánynak.


Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...