You are here

Arany Sas Díj pályamű (2013) – Várfalvy Emőke: Vidéki lányok Budapesten

A professzor hosszas fejtegetésbe bonyolódott a kötelmi jog kérdéses pontjaival kapcsolatban. A hallgatók egy része merev tekintettel bámult az oktató irányába, mások a jegyzeteiket rendezgették vagy elmerültek az okostelefonjuk valamelyik szórakoztató alkalmazásában. Eszter benyúlt vagyont érő kézitáskájába és elővett egy zsebtükröt, megigazította a sminkjét. Tökéletesnek kell lennie, mint mindig, ez elvárás. Óra után azonnal indulnia kell, ma Péter várja. Derékig érő, hosszú szőke haján is végigsimított, s ahogy eltenni készült márkás, francia rúzsát, kiesett a kezéből. A rúzs koppant a padlón. A tompa hang senkit sem zavart meg. Az idős, jóval nyugdíjkorhatár felett járó professzor tovább folytatta véget nem érőnek tűnő fejtegetését, s a diákok is tovább unatkoztak remélve, hogy az alagsori büfében ma nem fogy el idő előtt a szendvics. Egyedül Esztert bosszantotta a rúzs esete, meg is lökte a mellette ülő lányt, aki bágyadtan támaszkodott a karján, s láthatóan komoly erőfeszítésébe került ébren maradni.

– Te alszol vagy mi? Kiverted a rúzst a kezemből. Szedd már össze magad, ez nem nappali melegedő! Ha aludni akarsz menj haza! – sziszegte Eszter miközben lehajolt, hogy felvegye a leesett rúzst.

A lány felegyenesedett és megtörölte karikás, fekete szemét. Látszott rajta, hogy nem egészen tudja, mi történik körülötte, s csodálkozva nézett Eszterre.

– Elaludtam volna? Ne haragudj! Nem aludtam az éjszaka és… – kezdett suttogva mentegetőzni.

– Nem érdekelnek a problémáid. Nézd meg, eltörted a rúzsomat. Tudod mennyibe került? A Te teljes ruhatárad nem ér annyit. – Eszter a plafonon volt mérgében, s szinte ordított, amikor észrevette, hogy csend lett az előadóteremben.

– Hölgyeim, ha megbeszélnivalójuk van, fáradjanak talán ki és ott vitassák meg. – mordult rájuk a professzor ellenkezést nem tűrő hangon.

– Elnézést professzor úr, csak… – kezdett bele Anna, a fekete szemű, fáradt lány a mentegetőzésbe, de a professzor félbe szakította.

– Nagyon unom már, hogy maguk joghallgató kisasszonyok nem tartanak tiszteletben semmit. Azt hiszik, felveszik magukat a jogra és máris mindent szabad. Kifelé. Maga is szőkeség!

Eszter szeme szikrákat szórt Annára, de szó nélkül fogta a táskáját, a táblagépét meg a kabátját és kimasírozott a teremből. Anna is összeszedte a jegyzeteit és Eszter után rohant.

– Ne haragudj, hogy ennyi bajt okoztam neked – kiabált utána – engedd meg, hogy engesztelésül meghívjalak valamire. Kérsz egy kávét?

Eszter megállt, de nem azért, hogy Annának válaszoljon, hanem mert üzenetet kapott. Péter késik. Vajon mit csináljon az elkövetkező fél órában? Ahogy tűnődött Anna utolérte és a vállára tette a kezét.

– Akkor? Elfogadsz egy kávét? Vagy egy ebédet? Vagy valamit?

Eszter gondolkodott, majd visszatette a táskájába legfrissebb Apple gyártmányú, méregdrága okostelefonját és bólintott.

– Majd jól megleckéztetem ezt a hülye libát. – gondolta.

Az egyetemi büfében kevesen voltak, azonnal kaphattak kávét. Eszter leült egy székre és végigmérte Annát, aki ügyetlenül egyensúlyozva igyekezett a kávékkal az asztalhoz. A lány kopott farmert viselt, felette olcsó, elhordott kötött pulóvert. A lábán lapossarkú tucat cipő. Eszter lebiggyesztette az ajkát és arra gondolt, ő is nézhetne ki így. Majd megszólalt:

– Mit csináltál éjszaka alvás helyett? Nem hinném, hogy a pasidat boldogítottad. Ha ilyen szakadtan jársz nem hiszem, hogy sokan szóba állnak veled.

Anna letette a kávékat az asztalra, majd Eszterre mosolygott.

– Dolgoztam. Részmunkaidős éjszakai pénztáros vagyok a Tesco-ban.

– Tessék? – nyögte Eszter – Mit csinálsz Te a Tesco-ban?

– Mondtam, dolgozom. Nem túl kellemes munka, mert gyakran kell besegíteni az osztályokon is. Emelgetni ládákat, meg ilyenek, de sajnos egyelőre ez van. Sárospatakról jöttem. Nagyon drága a lakbér meg a megélhetés itt Pesten. Anyukám nem tud segíteni az özvegyi nyugdíjából. Többnyire még én küldök neki haza pénzt. Tudod, van egy gimnazista öcsém is. – mondta Anna elgondolkodva és megkeverte a kávéját.

Eszter unatkozó arcot vágott. Minek magyaráz itt a családjáról neki ez a szakadt kis senki?! Minek is állt vele szóba?! Jól le kellett volna hordania amiért eltörte a rúzsát aztán otthagyni. Péter is miért pont most késik.

– Neked ez biztos nagyon furcsa lehet, hogy én dolgozom. Neked biztos gazdagok a szüleid. – suttogta Anna szinte csak magának.

Eszter beleivott a kávéba, majd undorodva letette az asztalra. Ő utálta az összes ilyen rossz minőségű dolgot. Meg az ilyen Annákat. Ezeket a lúzereket, akik a megélhetésért küzdenek. Ugyan már?! Biztos, hogy így kell élnie az embernek, ha fiatal és szép? Dehogy!

Eszter is vidéki lány volt, egy Miskolc mellőli kis faluból származott. Neki éltek a szülei, tisztességes, szegény munkásemberek voltak, akik azt akarták, hogy a lányuknak diplomája legyen. Minden megtakarításukat odaadták, hogy Budapesten járhasson egyetemre, de hamar kiderült, hogy a fővárosi megélhetésre nem lesz elég ez a kevés pénz. Eszter munka után nézett. Már elég sok diákmunka lehetőséget kipróbált, amikor egy szórakozóhelyen megismerkedett Richárddal. A jóképű, magas, intelligens férfi hamar bizalmat ébresztett Eszterben. A lányt elbűvölte a drága öltöny, a bőrüléses terepjáró és persze a hatalmas, újépítésű penthouse lakás is, melyben az éjszakát töltötték.

Másnap a férfi reggeli közben megkérdezte Esztert, nem lenne-e kedve neki dolgozni. A lány persze megörült, hiszen Richárd nagyon vonzó fizetést kínált és a munka sem tűnt bonyolultnak. Középkorú üzletembereket kísérni éttermekbe, bárokba, esetleg színházba, moziba. Mi ez neki? Eszter ki akart törni. Unta már a borítékolást, szórólaposztást meg a kialvatlanságot. Tetszett neki a városi élet és élvezni akarta. Bármibe is kerül.

Nem kellett hozzá sok idő és Eszter elfelejtette, milyen volt, mikor a lakótársaitól kért kölcsön a hónap végén, hogy vehessen magának egy kiló kenyeret. Márkás ruhák, a legújabb mobiltelefon, drága cipők és egy két szobás lakás a Corvin Sétányon. Nagy erkéllyel és persze fitnesz bérlettel. Autót is választott. Piros Fiat 500-assal járt. Szerette a kisautót, mert könnyű volt vele parkolni és kevesen engedhették meg maguknak, hogy egy ilyen apró, de drága autójuk legyen. Eszter hamar megkedvelte a luxust és egyre többet akart. Így történt, hogy amikor Richárd olyan feladatot adott neki, ahol az este nem ért véget a színház vagy az étterem kijáratánál, elvállalta. Fiatal volt és úgy gondolta, ebben a korban úgyis sokat szexelnek, miért ne tehetné ezt ő úgy, hogy haszna is származik belőle. A szülei persze semmit sem sejtettek lányuk új életéből. A ritka alkalmakkor mikor találkoztak, Eszter a régi ruháit viselte, s csak az egyetemi eseményekről mesélt. Egyetlen alkalommal bizonytalanodott el, hogy ne avassa-e be édesanyját, mikor egy túl lazára sikerült este után teherbe esett és az abortuszra készült. Végül elszánta magát és egyedül ment a kórházba. Egy könnycsepp nélkül vált meg a 2 hónapos embriótól. Nem akart gyereket. Sem nyűgöt.

– Tudod, a keresetemből igyekszem spórolni is egy kicsit. A vőlegényem is dolgozik, egyébként a Műegyetemre jár, villamosmérnök lesz. Ha lediplomázott összeházasodunk. – folytatta Anna mosolyogva. Gondolta, Esztert talán jobban érdekli ez a téma.

Eszter benyúlt a táskájába és megnézte a telefonját. Nem kereste senki. Aztán elővette a sminktükrét és újra megnézte magát. Tökéletes volt. Felállt, majd Annára nézett, de nem a szemébe, hanem valahova a feje búbjára.

– Nem gazdagok a szüleim, én is dolgozom. Elég jól fizetnek és ami azt illeti, téged is be tudnálak ajánlani a céghez. De tudod – tette hozzá kis gondolkodási szünet után megvetően – Te nem vagy elég jó nekünk.

Anna csodálkozva nézett Eszter után, aki hangos tűsarokkopogással viharzott a kijárat felé.


Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: