Japán szupervonat menni Amerika?

Japán szupervonat menni Amerika

Egyre forróbb a levegő az amerikai nagysebességű vasúti tervek körül, állítólag heteken belül eldől, hogy milyen sztenderd szerint fog épülni: amerikai, francia, német, vagy esetleg japán.

Obama elnök nem sokkal megválasztása után felmelegítette a nagysebességű vasúti terveket az USA-ban, jórészt amiatt, mert a hatalmas infrastrukturális beruházásokkal is szeretné lendíteni az amerikai gazdaság szekerét. Januárban kijelölték a vonalakat, ahol az állam is támogatná a nagysebességű vonalak építését, többek között Californiában, Floridában és Illionis-ban.

Persze a nagysebességű vasutakat már üzemeltető országok és vasúttársaságok rögtön rákaptak a horogra. A francia SNCF rögtön bejelentkezett, hogy érdekené a projekt, azaz szívesen exportálná a TGV-t az USA-ba. De a japánok is kaptak az alkalmon, és Taiwan és Vietnám után Amerikába is szivesen eladnák a shinkansen technológiát, pályástul, bizberestül vonatostul. Tehát nem csak magát a vonatot, mint ahogy Kínába tették, hanem cakk-un-pakk.

Ám az Amtrak sem rest, és előjogaira hivatkozva ő maga szeretné vinni a projektet. Ezért a japánok egy közös japán-amerikai vegyesvállalatot alakítottak, sőt, kettőt. Az egyik a nem rövid nevű U.S.-Japan High Speed Rail (USJHSR), a másik pedig, ami a mágneses lebegtetésű vasutat exportálná, a US Japan Maglev.

A japán közlekedési minisztérium és a legerősebb shinkansen vonal üzemeltetője kéz-a-kézben küzd azért, hogy shinkansen épüljön a Nagy Vizen túl. Az amerikai közlekedési minisztert már meghívták Japánba, hogy próbálja ki a shinkansent, és májusban a japán közlekedési miniszter is utazik az államokba, remélhetőleg már a döntés bejelentésére.

A japánok a maguk rendszere mellett azzal érvelnek, hogy Európában az a cél, hogy egységes, átjárható legyen a vasút, és épp az interoperabilitás miatt olyanok a nagysebességű vasút paraméterei, amilyenek. Amerikában viszont, ahol a vasutat elsősorban teherszállításra hasznáják – a japánok szerint – egy teljesen új hálózatot célszerű kiépíteni a nagysebességű személyszállításra, és a shinkansen ilyen. (Bár kis engedmények árán ez is kompatibilissé tehető az amerikai vonalakkal) És a japánok kezében ott van néhány adu-ász: nekik van a legnagyobb tapasztalatuk a nagysebességű vasutak terén (már majdnem 50 év!), és a legkiterjedtebb hálózatuk is, mely igen kemény időjárási körülményeknek is ellenáll, a földrengésekről nem is beszélve, és végül, kiemelkedően jók a baleseti statisztikák is: shinkansen vonatok még soha sem ütköztek össze, nem okoztak halálos balesetet sem.

Van egy kis (vagy nem is olyan kicsi) politikai-diplomáciai vonzata is az ügynek. A shinkansen exportja kicsit helyrebillentené az amerikai-japán érzelmi kapcsolatokat is. Japán annakideján komoly amerikai segítséggel mászott ki a háború okozta sokkból, majd sok tekintetben le is körözte az USÁ-t és ideje valamit törleszteni e téren.

Bárhogy is folytatatódjon a történet, a japanvasut.blog be fog számolni róla.

Ács Balázs
Inter Japán Magazin


Ajánlott bejegyzések