Andó Lászlóra emlékeztek a karatésok!

2014. október 25. szombat
Írta:

A békéscsabai shotokan karate élet jelentős személyiségeként tevékenykedett Andó László 3 danos shotokan karate mester,aki 6 éve távozott szerettei és harcművész társai, tanítványai . Utolsó műve egy olyan nyílt shotokan karate verseny volt, amelyen minden irányzat elindulhat és ami erősíti a klubok, harcművészek és irányzatok közötti barátságot. Ő már nem érhette meg ennek a versenynek a megvalósulását, de barátai,tisztelői és volt tanítványai azóta minden évben megrendezik az Andó László Emlékversenyt. Ebben az évben is így történt, a Békéscsabai Lencsési Általános Iskola tornacsarnokában magyar és román versenyzők mérték össze tudásukat formagyakorlat (kata) és küzdelem (kumite) versenyszámban. A verseny megnyitó ünnepségén Shihan Gregor László VI.DAN, a Békés megyei Harcművész Szövetség elnöke, s egyben a rendező Békéscsabai Lakótelepi SE képviselője köszöntötte a megjelenteket, köztük Shihan Lovász Gyögy VI.Danos mestert, a Shotokan Karate International Hungary elnökét, majd Bócsik Katalin adott át emlék serleget a temesvári Daisho Klub képviselőjének, a bíráskodásban is résztvevő Adi Butnariu III.DAN-nak. Az emlékversenyen 8 klub, 3 irányzat 56 versenyzője mérkőzött meg egymással. Shihan Farkas András V.DAN, a verseny főbírája ismertette a verseny programját, majd elkezdődött a formagyakorlat verseny, A kataversenyt a küzdelem követte,amelyet a legősibb karate szabályrendszer, az ippon shobu szabályai szerint rendeztek. A verseny jó hangulatú, megfelelő színvonalú volt, sportszerű küzdelmekkel, nem kellett sokat dolgoznia a versenyorvosnak. Az Andó László Emlékversenyt jövőre is megrendezik a szervezők. 

Eredmények:

Formagyakorlat:Kata:

1999-2000 “A” kategória:

1.Betyó József (Gyulai Karate Egyesület, AJKA)

2.Tóth Norbert (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan, AJKA)

3.Pásztor Csaba (Gyulai Karate Egyesület, AJKA)

Lány 1999-2000 “C” kategória 

1.Szendrei Alekszia (Heian Karate Egyesület, Gyula,SKIH)

2.Szabó Lea (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate, AJKA)

3.Juliana Franciska Stanaret (Daisho Harcművész SE, Temesvár,WSKF)

Vegyes kata “B” kat. 2001-2002
1.Gurzó Imre (Gyulai Karate Egyesület, AJKA) 

2.Enyedi Boglárka (Heian Karate Egyesület, Gyula,SKIH)

3.Samu Péter (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate ,AJKA)

“B” kat. 2003-2004 születés 

1.Samu Attila (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate, AJKA)

2.Markos András (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate, AJKA)

3.Gérus Róbert (Gyulai Karate Egyesület, AJKA)

Vegyes “C” kat. 2003-2004 szül. 

1.Manuela Claudia Pursaga (Daisho Harcművész SE, Temesvár, WSKF)

2.Veres Kornél (Gyulai Karate Egyesület, AJKA)

3.Andó Levente (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)

Férfi “C-B” kata 

1.Csaba Attila (Mondo SE, Szeged, AJKA)

2.Győrfi Nándor (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate, AJKA) 

3.Enyedi Roland (Gyulai Karate Egyesület, AJKA)


Vegyes felnőtt “A” kat. 

1.Imre Márton (Gyulai Karate Egyesület, AJKA)

2.Zahorán Kitti (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate, AJKA) 

3.Sajben György (Gyulai Karate Egyesüle, AJKA t)


Csapat Formagyakorlat (kata): 

1.Daisho Harcművész SE, Románia (Juliana Francisca Stanaret,Izabella Claudia Kocsis,Manuela Claudia Pursaga) 

2.Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate (Zahorán Kitti,Tóth Norbert, Győrfi Nándor, AJKA) 3.Gyulai Karate Egyesület (Kölüs Martin,Pásztor Csaba, Betyó József, AJKA)


Küzdelem (kumite):
Felnőtt vegyes “A” kat. 

1.Zahorán Kitti (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate, AJKA)

2.Imre Márton (Gyulai Karate Egyesület, AJKA)

3.Csaba Attila (Mondo SE, Szeged, AJKA)


1997-1998 “B” kat. 

1.Györfi Nándor (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate, AJKA)

2.Kölüs Martin (Gyulai Karate Egyesület, AJKA).


1999-2000 “A” kat. 

1.Litauszki György (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület,SKIH)

2.Tóth Norbert (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate, AJKA)

3.Betyó József (Gyulai Karate Egyesület, AJKA)

“B” kat. 2001-2002 szül. 

1.Frankó Dániel (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület,SKIH)

2.Juhász Gábor (Gyulai Karate Egyesület, AJKA)

3.Sindel Márk (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület,SKIH)


Gyermek fiú “B” kat. 2003-2004 szül. 

1.Nagy Máté (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület,SKIH)

2.Bagi Dániel (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület,SKIH)

3.Markos András (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate, AJKA)

Gyermek fiú “C” kat. 2003-2004 szül. 

1.Sárvári Levente (Békéscsabai Lakótelepi SE-Kick-box,WAKO)

2.Gregor Tamás (Bcs.Lakótelepi SE-Goshin-ryu,Nippon Seibukan)

Leány “C” kat. 2001-2002 szül. 

1.Kürti Bonita (Békéscsabai Lakótelepi SE kick-boksz,WAKO)

2.Enyedi Boglárka (Heian Karate Egyesület, Gyula,SKIH) 

3.Zsilák Viktória (Békéscsabai Lakótelepi SE-goshinryu, Nippon Seibukan)

Leány “C” kat. 1999-2000 

1.Juliana Francisca Stanaret (Daisho Harcművész SE, Temesvár, WSKF )

2. Szabó Lea (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate, AJKA) 

3.Izabella Claudia Kocsis (Daisho Harcművész SE, Temesvár, WSKF)

Csapat kumite: 


1.Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate (Zahorán Kitti,Tóth Norbert, Győrfi Nándor)

2.Gyulai Karate Egyesület (Kölüs Martin,Pásztor Csaba, Betyó József)


Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...