Abe Shinzó beszéde

Pár nappal ezelőtt volt a fukusimai atomerőmű baleset harmadik évfordulója, de Japánban még mindig nem akar lecsendesedni az atomenergia felhasználása körüli társadalmi és politikai vita. A japán kormány és Abe Sinzó miniszterelnök ugyanis ezen a héten kijelentette, hogy a szigetországnak nem szabad lemondania az atomenergiáról, mivel nélküle elképzelhetetlen lenne a japán gazdaság újraindítása.

“Újra szeretném indítani az atomenergetikai hatóság szigorú szabályzata szerint biztonságosnak minősített reaktorokat, és ehhez meg akarom nyerni az emberek megértését” – jelentette ki Abe Sinzó. Szerinte Japánnak “felelősségteljes, az emberek életét és a gazdasági aktivitást nem veszélyeztető energetikai politikát kell kialakítania”, és az atomenergia biztonságos felhasználásának érdekében “figyelembe kell venni (a fukusimai baleset) tapasztalatait”.

A 2012 decemberében hatalomra jutott Abe soha nem titkolta, hogy az újraindítás pártján áll, bár hétfőn azt mondta, hogy a kérdésről “konstruktív párbeszédet” akar folytatni az ellenzékkel, illetve az atomrektorok közelében élő közösségekkel.
Jelenleg Japán mind a 48 működőképes atomreaktora áll, miután a fukusimai balesetet követően felállított független atomenergetikai hatóság szigorú biztonsági fejlesztéseket írt elő az üzemeltetőknek az újraindítás feltételeként.

A 2011-es baleset óta a japánok többsége ellenzi az atomenergiát, és a tervezet újraindítás megosztó kérdésnek számít, már csak azért is, mert a balesetet szenvedett fukusimai erőműben a mai napig fordulnak elő kisebb-nagyobb szivárgások.

Ugyanakkor a kormány szerint az újraindítás középtávon gazdasági szempontból elkerülhetetlen. Az atomenergia a baleset előtt az energiahordozókkal gyakorlatilag egyáltalán nem rendelkező szigetország áramellátásának mintegy 30 százalékáért felelt, azóta viszont Japán hatalmas árat fizet a kiesett kapacitások importált kőolajjal és földgázzal való pótlásáért.

Az atomenergetikai hatóságnál tavaly nyár óta kérelmezhetik az energiacégek az atomreaktorok újraindításának engedélyezését. A hatóság egyelőre még egyetlen engedélyt sem adott ki, több mint egy tucat reaktor ellenőrzése jelenleg is folyik.

Közben már az amerikai partokat is elérte a cézium-134 nukleáris izotóppal szennyezett, s áprilisban pedig az USA csendes-óceáni partvidékén mérhetnek sugárszennyezést. Az amerikai tudósok hivatalos méréseket követelnek, az állami ügynökségek egyike se vett eddig hivatalosan vízmintát
A modellezett adatok alapján az látszik valószínűnek, hogy a sugárzás még olyan alacsony szintű lesz, hogy az nem veszélyes az emberre és a környezetre – mondta Ken Buesseler, a Woods Hole Oceanográfiai Intézet óceánkutatója. A modellt ismertető szakember többedmagával azt kéri a hatóságoktól, hogy több ellenőrzést végezzenek, és több mintát vegyenek a csendes óceáni partvidéken.


Ajánlott bejegyzések