Ön most itt van:

Abe lemondására számít egyik elődje

Júniusban lemondhat az egyre csökkenő népszerűségű Abe Sindzó japán kormányfő – mondta Koidzumi Dzsunicsiró egykori miniszterelnök egy hetilapnak hétfőn.

 

„Nem mond le Abe a parlamenti ülésszak végével?” – tette fel a kérdést a volt kormányfő. A jelenlegi ülésszak június 20-án zárul. A miniszterelnök nukleáris politikáját bíráló Koidzumi szerint jelentős kárt okozna a Liberális Demokrata Párt (LDP) szenátusi jelöltjeinek a jövő nyári felsőházi választásokon, ha Abe továbbra is ragaszkodna a hatalomhoz.

Egy, a Nippon tévécsatornán ismertetett vasárnapi közvélemény-kutatás szerint Abe támogatottsága csupán 26,7 százalékos; a legalacsonyabb azóta, hogy a konzervatív politikus 2012 decemberében hivatalba lépett. Az Aszahi Simbun napilapban hétfőn közzétett felmérés 31 százalékra becsülte a kormányfő támogatottságát.

Szombaton a szervezők szerint mintegy 50 ezren követelték a kormányfő távozását a parlamentnél tartott tüntetésen. Abében azt követően ingott meg a választók bizalma, hogy kiderült: kedvezményes áron vásárolhatott állami tulajdonban lévő telket az az iskola, amelynek a felesége, Abe Akie egy ideig a tiszteletbeli igazgatója volt. A kormányfő tagadta, hogy visszaélt helyzetével, de az Aszahiban ismertetett közvélemény-kutatás szerint a szavazók kétharmada ezt nem hiszi el.

A bajt tetézi, hogy a Sindzsó folyóirat azzal vádolta meg a pénzügyminisztérium egyik vezető tisztségviselőjét, Fukuda Dzsunicsit, hogy több újságírónőt szexuálisan zaklatott. Fukuda tagadta a vádakat. Az olvadó népszerűségi mutatók meghiúsíthatják Abe reményét, hogy szeptemberben harmadszor is megválasszák a Liberális Demokrata Párt élére. Egyesek korai távozásának lehetőségét firtatják, míg mások szerint a kormányfő előrehozott választásokhoz folyamodhat, ahogy azt tavaly októberben tette, amikor szintén mélyponton volt a népszerűsége.

Az Inter Japán Magazin kommentje

Az igazsághoz tartozik, hogy Abe felesége japán szokás szerint több, mint száz különféle szervezet kérésének tett eleget azzal, hogy náluk tiszteletbeli igazgatói, vagy védnöki szerepet vállalt. Ezek a jelképes pozíciók anyagi juttatással nem járnak és csak a felkérőknek jelent elismerést, hogy a miniszterelnök felesége eleget tett a kérésüknek.

Míg a japán politika legnehezebb szakaszában a japán miniszterelnökök pár havonként voltak kénytelenek korrupciós botrány miatt lemondani, és egymást váltani Abe elismerten tisztakezű.
Tisztakezű, ám keménykezű, aki sorra veszi az elődei által jegelt tabu-problémákat, hogy megoldja. Ez pedig sokaknak nem tetszik, elsősorban külföldön. Egyes elemzők szerint ebben keresendők az Abe elleni hamis vádakra és csúsztatásokra alapozott sajtótámadások és tüntetések okát. Azt még ellenfelei is elismerik, hogy a jelenlegi japán politikában nincs Abehoz mérhető karizmatikus személyiség, aki le tudná vezényelni a jövő évi császári uralkodóváltás és a két évvel későbbi tokiói olimpia rendezvényeit.

 

/MTI- Inter Japán Magazin/


Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: