Ön most itt van:

Lékó Eszter: A virág ereje

A meteorológusok napról-napra jobb hírekkel szolgáltak. A melegebb idő miatt, már március közepén virágba borult az egész város.
Hanako minden évben izgatottan várta a Hanamit. Édesanyjával mindig ugyanarra a helyre mentek, hogy gyönyörködhessenek a természet és az élet szépségében.

Tokió számos parkjában jártak már, de csak egyetlen hely volt, ahol igazán azt érezték, hogy a természet csodái körül öleli őket. Ez volt a Hamarikyu-kert, ahol a cseresznyevirágzás mindig egy kicsit tovább tartott, mint máshol a városban. A kertet körülvevő felhőkarcolók nem nagyon illetek bele az idilli képbe, de Hanako édesanyja mindig azt mondta, hogy az épületek hatalmas őrzői ennek a kicsiny varázslatos helynek.

A lány kedvenc helye a tó volt. A tükörsima víz felszínére hulló cseresznyevirágok látványa megnyugtatta és örömmel töltötte el. Gyakran nézte ezeket a ringatózó virágokat a tó felett átívelő hídról. A híd közelében lévő cseresznyefa alatt volt a törzshelyük.

Hanako a megszokott helyhez tartott, sétált a hídon, a középen megállt és lenézett a vízre. A víz tükréről egy bánattal teli szempár nézett vissza rá. Ez az ünnep más volt, mint a többi, édesanyja már nem élhette meg az idei csodát. Amikor néhány virág lehullott, az elmúlást és szeretett anyja halálát juttatta eszébe.

A szomorú nő próbálta elterelni a gondolatait, ezért elővett egy rajzokkal teli füzetet és egy vázlatot készített. Elmélyülten dolgozott rajta, amikor valaki megszólalt mellette.
– Nagyon szépen rajzolsz! – mondta a kislány. Hanako összerezzent, nem vette észre, hogy valaki figyeli.
– Köszönöm! – válaszolta és kíváncsian kereste a szemével, hogy kihez tartozhat ez a lányka.
– Yurikonak hívnak! Neked mi a neved? – kérdezte az, de a választ nem várta meg, lábujjhegyre állt, hogy jobban lássa a rajzot és újra kérdezett – ez egy kisbaba az anyukája karjában? És miért egy hatalmas cseresznyevirág a ruhája?
A rajz készítőjét érdekelte, hogy miért van egyedül Yuriko, de kérdezés helyett inkább válaszolt a kislány kérdéseire. Titkon még örült is a kis társaságnak.
– Igen, ez egy baba az édesanyja karjaiban és azért van virágruhája, mert erről kapta a nevét! Az én nevem Hanako, ami annyit jelent: Virág-lány.
– Értem már, tehát ez te vagy az édesanyáddal! Miért kaptad ezt a nevet?  – kérdezte a kis Yuriko.
–  Tudod, március végén van a születésnapom! A cseresznyevirág ünnepe alatt születtem, ezért a szüleim úgy gondolták, hogy ez a név éppen hozzám illik.

A kíváncsi lányka éppen válaszolt volna, amikor egy mély férfihang szólalt meg a háta mögött:
– Yuriko, ne zavard a hölgyet! –a nő a hang irányába fordult. Egy magas férfi állt ott, akinek korához képest még mindig voltak kisfiús vonásai. A férfi meghajolt és így folytatta:
– Elnézést kérek! Yuriko, kérlek menj vissza a családhoz! – a kislány sajnálkozva elköszönt Hanakotól.

– Ne haragudjon! – szabadkozott ismét a férfi.
A nőnek elsőre ismerős volt ez a hang, de amikor már arc is társult mellé, akkor ismerte fel egykori osztálytársát a férfiban.
– Ugyan Hiroshi, semmi baj! Egyáltalán nem zavart. – mondta nevetve. Hiroshinak kellett pár perc, hogy felismerje a szemben állót.
– Virág-lány! – mosolyodott el- régen láttalak.
– Már sok éve, hogy befejeztük az iskolát. – mondta a kis Yuriko után nézve. – A te lányod?
– Nem, nem! – tiltakozott a férfi- a bátyámé, csak most én vigyázok rá. Mint láthatod elég kevés sikerrel! Mi újság veled? Kivel jöttél ünnepelni, édesanyáddal?

–  Aranyos lány és nagyon kíváncsi! Én jól vagyok, nemsokára befejezem az egyetemet. – egy kis szünetet tartott, az utolsó kérdéshez kellett egy kis erő, de végül így folytatta – most már csak egymagam vagyok, mert tavaly novemberben elhunyt az anyukám.
Hiroshinak már elsőre feltűnt a nő gondterhelt arca és a mindig vidám csillogó szemeiben a bánat. Most már értette az okát.

– Nagyon sajnálom! Ez így most nehéz lehet!
– Igen, az! Most különösen, amikor arra emlékezünk, hogy az élet mulandó. De anyukám nagyon szerette a cseresznyevirágokat, az ünnepet, ezt a helyet. Ez adott erőt ahhoz, hogy idén is eljöjjek ide. – Hanako felnézett az élénk rózsaszínbe öltözött cseresznyefákra, a szél éppen akkor emelt le egy virágot.

Hiroshi követte a nő tekintetét, ő is észrevette a szél hátán kecsesen szálló fehéres cseresznyevirágot. Azután visszanézett Hanakora. Azon gondolkozott, milyen vigasztalót mondhatna. Eközben a szél a lány vállára helyezte a virágot, amit figyelt. Hiroshi még a nő előtt a virág után nyúlt és ezt mondta:
– Az elmúlás és az élet rövidsége mellett az újjászületést is jelképezik ezek a virágok. Az életünk lehet, hogy véges és rövid, de ha tartalmas, akkor boldogabbak és szerencsésebbek vagyunk, mint azok, akik hosszú, de hiábavaló életet élnek. Minden nap egy új remény, egy új lehetőség – közben odanyújtotta a virágot Hanakonak és így folytatta- úgy tartják, hogy akire rászáll egy virág, azt boldogság és szerencse fogja kísérni az útján. Úgy tűnik, hogy nagyon boldog életed lesz ezután!
– Jól esnek a szavaid! – mondta a lány és az arcán őszinte mosoly jelent meg.
– Nem jó egyedül lenni ezen a szép ünnepen! Kérlek, csatlakozz hozzánk! Yuriko is biztosan örülne!
– Igazán nem szeretnék zavarni! – tiltakozott a lány.
– Szó sincs erről! Szívesen látunk! Nem messze telepedtek le egy fa alá. – a férfi a híd közelében lévő fára mutatott.
– Édesanyámmal az volt a kedvenc helyünk! – mondta Hanako mosolyogva.
– Akkor erre nem mondhatsz nemet! – a nő nevetve bólintott és elindultak a csodás cseresznyefa irányába.

Egy év múlva a két fiatal a fa alatt újra együtt töltötte az ünnepet, szeretetben és békességben, maguk mögött hagyva minden aggodalmat, bánatot és fájdalmat.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: