A sógun

A sógun

A császárokról és sógunokról szóló sorozatunk számtalan történelmi érdekességről számol be olvasóinknak. Elsőként a híres Tokugawa sógunátusról szólunk, akiknek történetét dolgozta fel – meglehetősen tömörítve és leegyszerűsítve James Clavell világhírű A sógun c. regénye és a belőle készült film.

A japán szemlélet számára az egyik legfőbb erény a türelem. Ha békességgel tűrünk, előbb-utóbb jobb napok köszöntenek reánk. Ez a gondolat a japánok világlátásának egyik sarkalatos eleme.
A fent idézett bölcsesség példájaként gyakran emlegetik Tokugawa Ieyasut, a híres sógunt. Mielőtt őt magát bemutatnánk, szóljunk néhány szót arról, mi is volt valójában a sóguni méltóság. Az országalapítást követően a japán szigeteken először a császári ház emelkedett a hatalom csúcsára. Az uralkodó dinasztia tagjai a folyamatos öröklés alapján kerültek a trónra. Olyan tekintélyt és erőt képviseltek, mint európai fogalmak szerint a császár és a pápa együttvéve, mivel a császár, közismert japán nevén a mikádó, a legmagasabb vallási és világi tisztséget birtokolta egyszemélyben.
Ám az idők múlásával a császári hatalom pusztán isteni, jelképes szerepére korlátozódott, a tényleges politikai hatalmat a katonai kormányzó, a sógun gyakorolta. Ő volt az ország egy-egy tartománya fölött uralkodó főurak seregeinek a feje, ha mai fogalmakkal próbáljuk megközelíteni a sógun szerepét, azt mondhatjuk: olyan hatalma volt, mint manapság a miniszterelnöknek. Ha akarjuk, nevezhetjük királynak is, mivel a sóguni cím – akárcsak a császári – örökletes volt. A sógunok uralma Japánban Minamoto Joritomóval kezdődött, aki 1192-ben Kamakurát tette székhelyévé. A sógunok attól kezdve 700 éven keresztül egyhuzamban kormányozták az országot, egészen addig, amíg Meidzsi császár reformjaival helyreállította a dinasztia politikai hatalmát. A több évszázados sógunátus alatt számosan viselték a sóguni címet , de e történelmi személyiségek közül kétségtelenül Tokugawa Ieyasu a legjelentősebb. Edóban, amely ma Tokió néven Japán fővárosa, megszilárdította a Tokugawa-ház uralmát.
Ezután – a japán történelemben páratlanul hosszan – a Tokugawák kezében összpontosult a politikai hatalom. Tokugawa Ieyasu 1542-ben született, egy Mikava tartománybeli földesúr gyermekeként. Akkoriban indult hanyatlásnak az előző sógundinasztia, az Asikagák hatalma. Zűrzavaros időszaka volt ez a japán történelemnek, a főurak elkeseredetten harcoltak egymással a sógunok trónjáért. Tokugawa szülőföldje, Mikava tartomány, a környező országrészekhez képest kicsi volt, ezért állandó fenyegetésekkel kellett szembenéznie. Ieyasu mégcsak hat éves, amikor túszul ejtik, és ifjúságát egész tizennyolc esztendős koráig idegenben tölti.
Ekkor, 1560-ban, jobbra fordul a sorsa. Az őt fogva tartó Imagava Josimoto seregei az okehazanai csatában vereséget szenvednek Oda Nobunagától, a tehetséges hadvezértől, és Tokugawa Ieyasu kiszabadul a fogságból. Az ifjú Tokugawa megszabadítójához, Oda Nobunagához szegődik, akinek sikerül megfékezni az országban eluralkodott anarchiát. Ieyasu a nagy stratéga fegyvertársa, majd alvezére lesz. A közös harc során számos új területet hódítanak meg, és hatalmuk egyre nő. Tokugawa Ieyasu megindult a hatalomhoz vezető hosszú útján. Ám a szerencsés fordulat után sok megpróbáltatás vár rá! Főfelesége és fia árulás gyanújába keverednek és a katonák azt követelik tőle: saját kezűleg végezzen velük. Ha Tokugawa nem tesz eleget a sereg parancsának, mindenét elveszíti, ha feláldozza feleségét és gyermekét, megmenti birodalmát, népét és katonáit. Hosszan vívódik, majd rászánja magát, hogy országa jövőjéért meghozza a fájdalmas áldozatot.
Tokugawa Ieyasu gyötrelmei ezzel még korántsem értek véget. A zseniális hadvezért, Oda Nobunagát 1582-ben egy csatlósa megöli. Azt hihetnénk, eljött Tokugawa napja, ám a valóságban a sereg másik vezére, Tojomi Hidejosi ragadja magához a hatalmat. Ieyasunak ismét be kell érnie a második ember szerepével, ezúttal Hidejosi mellett. De ezúttal is türelemmel és óvatosan várja vetélytársa vesztét. Ez 1589-ben be is következik, de Tokugawának még ekkor sem hullik ölébe a hatalom.
1600-ban Tojotomi Hidejosi fia, Hidejosi összecsap Tokugawával. A tét az ország birtoklása. A döntő küzdelem Szekigahara mellett zajlik le, a nyugati Tojotomi és a keleti Tokugawa serege között. Az ütközetben Tokugawa világraszóló győzelmet arat. Dicsősége csúcsán, sóguni méltóságra emelkedve, 1603-ban Edóba (a mai Tokióba) teszi át székhelyét. Ieyasu ezután még 13 esztendőt él dicsőséggel övezve, s 74 éves korában bekövetkezett halála után a Tokugawa sógunok további 250 évig békében kormányozzák a birodalmat.
Igaz, Tokugawa Ieyasu nem volt olyan zseniális hadvezér, mint Oda Nobunaga, nem volt olyan becsvágyó, mint Toyotomi Hidejosi, aki alacsony sorból küzdötte fel magát, inkább középszerűnek látszott. Ám megfontoltsága és türelme példaadó lehet a mai ember számára is.
“Az emberi élet olyan, mint amikor valaki teherrel a vállán messzi útra indul. De nem siet. A szükségben nem zúgolódik, a szegénységre gondolva lemond vágyairól. A türelem az örök lelki béke alapja. A haragot hagyd az ellenségnek! Aki csak a győzelmet ismeri, és a kudarcról tudni sem akar – csapdába esik.” Tokugawa szájából gyakran lehetett hallani ezeket a szavakat, életét is ezek szerint élte.
Vajon korunk hősének nem kellene hasonlítani Tokugawa Ieyasura?

Kojima
Inter Japán Magazin


Ajánlott bejegyzések