A nindzsák történetét kutatják Japánban

ninja

Kutatóintézetet alapítottak Japánban a titokzatos nindzsák történetének kiderítésére. A szamurájokat is legyőző nindzsák, a „láthatatlan” árnyékküzdők, a távol keleti harci egzotikum kedvelt figurái.

Megalapították Japánban a világ első, középkori harci kultúrával foglalkozó intézetét. Ebben fog dolgozni a 67 éves Kavakami Dzsinicsi, aki egy nindzsaklán leszármazottja, s akit az ország utolsó nindzsájaként tartanak számon.

A 15-16 században titkos társaságba tömörült fegyvereseket politikai okokból felbérelhették rablásra, emberrablásra, kémkedésre vagy gyilkosságra. A nindzsák éjszaka hajtották végre titkos akcióikat, nappal földművesnek, vagy halásznak álcázták magukat. Mivel a korabeli Japánban a közemberek fegyverviselését fővesztéssel büntették, fegyvereiket ártalmatlan földműves, vagy halászeszközöknek álcázták. A legendák szerint ezekkel megszámlálhatatlan módon tudtak ölni, a csuklójukra erősített acélkarmokkal képesek voltak felmászni a sima falon és egy por “felrobbantásával” láthatatlanná válni. Legyőzhetetlen harci technikájukat mestereiktől tanulták, a tanok megőrzésére örök titoktartást fogadtak, amit életük árán is betartottak. A fogságba esett nindzsák megölték magukat.

27-Láncos-kaszaLáncos kasza  Kusarigama

A rövidnyelű kasza nyeléről láncon egy vasgolyó függ. Földműves szerszámnak tűnő szerkezet azonban nem aratásra és cséplésre készült. A nindzsa a vasgolyót a láncnál fogva a feje fölött megforgatta, s azon mesterkedett, hogy a lánc a szamuráj kardjára csavarodjék. A kardot egy rántással megszerezte, s a lefegyverzett szamurájt a kaszával – begyakorlott mozdulattal – lefejezte.

23-Yagyu-stílusú-dobócsillagYagyú-stílusú dobócsillagok  Shuriken (Yagyú-ryú)

Yagyú találmánya. Dobásnál forog és mindenképp heggyel ér célba. Szélben a súlya miatt lassú és pontatlan.  Élet kioltásra ugyan alkalmatlan, de a szembe, felsőtestre vagy a kézbe csapódva komoly sérülést okozhatott, ami a további harcban az ellenfelet pontatlanná teheti.

18-Enmei-stílusú-dobókésEnmei-stílusú dobókések  Shuriken (Enmei-ryú)

Az első, alapvető dobókés forma. Hossza 24 cm, Súlya 262 gramm. Élet kioltására is alkalmas, ha a dobó az ellenfél torkába, vagy nyaki ütőerébe talál.

22-Negishi-stílusú-dobókésNegishi-stílusú dobókések  Shuriken (Negishi-ryú)

 Jó fogású, rakétaszerűen, heggyel előre repül, de a súlya miatt egyszerre csak kevés hordozható. Az ellenfél szemébe találva súlyos sérülést okozhat.

26-Tenyérpenge-3
Tenyérpenge (rejtett fegyver)  Shóken /Kakushi buki/

A három tű hegyű tenyérpenge jellegzetes rejtett nindzsa fegyver. Nyelét marékra fogják, pengéjüket pedig a csuklójuk és alkarjuk fedésében tartják. Oldalra kaszálással és előre szúrással egyszerre több ellenséggel való küzdelemre használták.

A fotók és magyarázatok a Japán Múzeum gyűjteményéből származnak: www.japanmuzeum.com

Doma-Mikó István
Inter Japán Magazin

 


Ajánlott bejegyzések