A kamikazek búcsúlevelei nem kerülnek az ENSZ-örökségbe

2014. szeptember 3. szerda
Írta:

Az ENSZ örökségért felelős hivatal visszautasította dél-kjúsúi Csiran Békemúzeum által felajánlott kamikaze-ereklyéket.

A dél-kjúsúi Csiran városa kamikaze pilótáktól származó 333 naplót, búcsúleveleket és személyes tárgyakat ajánlott fel az ENSZ örökségbe. A 2. világháborúban ebből a városból indultak öngyilkos bevetésükre a Császári Gyalogság kamikaze pilótái. A 3-500 kiló bombákkal megrakott gépek az amerikai replülőgép-anyahajóknak ütközve .. A néhai repülőtér helyére épült Csiran Békemúzeum kollekciójából származnak azok a tárgyak, amelyeket a város az ENSZ-gyűjteménybe ajánlott. A gyüjtemény összeállítását végző hivatal azonban a heves kínai és koreai lobby hatására visszautasította a tárgyakakat.
A kamikaze dokumentumokra vonatkozó kérelmet dél-kjúsúi Csiran Minami-Kyushu városa terjesztette be: 333 naplót, búcsúleveleket, fényképeket és más személyes tárgyakat említett, amiket a Chiran Békemúzeumban őriznek. A múzeumot a háborús repülőtér helyén építették fel, ahonnan az öngyilkos repülőszázadok felszálltak.

Tanaka
Inter Japán Magazin

Kapcsolódó cikkek:

Kamikaze búcsúlevelek

Kamikaze búcsúlevelek

Zerosen, a kedvelt kamikaze-gép

A japán Tokubetsu Kogeki-tai, rövidítve TOKKÓTAI magyar fordítása Különleges Támadó Alakulat. Tagjai öngyilkos bevetéseken bombával megrakott harceszközeikkel az ellenség hajóinak, repülőinek vagy objektumainak ütközve felrobbantották azokat.

Az első ilyen támadást a Kamikaze nevű század oktatópilótája, Szeki Jukio hadnagy hajtotta végre. Ettől kezdve köznyelven KAMIKAZE névvel illetnek minden öngyilkos bevetést.

A Különleges Támadó Alakulathoz tartoztak repülők, vitorlázórepülők, mini-tengeralattjárók, motorcsónakok, sőt, különleges búváremberek is.

Az alábbiak a kamikaze pilóták búcsúleveleiről készült fordításaim. Ezeket a leveleket az öngyilkos pilóták hozzátartozói többnyire csak évekkel a háború befejezése után kaphatták meg.

Doma-Mikó István
Tokyo
Inter Japán Magazin

Hacsimaki, a halálraszántság homlokpántja

A bevetés előtti utolsó percekben

Nővérem!

Vége van hát: Ámen!

Az utolsó szó jogán nincs mit mondanom. Szívből köszönöm, hogy engem – aki az örök nyár birodalmából, a dél-amerikai Brazíliából jöttem – sok mindenre megtanítottál. A tengerészethez kerülve minden idegen volt számomra. A japán katonaélet a legutolsó lelki edzés volt. A haditengerészethez kerülve éjjel-nappal gyakorlatoztunk, csiszoltuk testünket-lelkünket. Most meghalunk az országért. Nagyon sajnálom, hogy Anyám kérésének – amit Japánba hazatérésem óta annyiszor ismételgetett – nem tehetek eleget.

És végül: mélyen megbántam, hogy idős szüleimnek gondot okozok. Testem átlátszó, lelkem fehér papír. Mindnyájatoknak minden jót kívánok!

Most bevetésre indulok.

Hát még egyszer: Ámen!

1945. augusztus 9-én

a Haditengerészet Légiflottájának
Első Osztályú Pilótája,
Takacu Kósiró őrmester

23 éves
Kamikaze Különleges Támadóalakulat
4. Mitate Század, a 2. Ryúszei-raj tagja
Elhunyt a Honshú sziget délkeleti tengerén

Kézi navigációs műszer

Anyámnak

Holnap kerül sor a várva-várt nagyszerű bevetésemre. A hirtelenségén magam is meglepődtem, de nyugodjon meg, igyekezni fogok. Huszonkét éve, hogy Anyámtól életet kaptam. Szívből sajnálom, hogy jóságát semmivel nem viszonozhatom. Valahogy bocsásson meg! Higgye el, a Hazáért halni a legnagyobb hála.

Kérem, hogy háborús elestem hírére “szekihan” ünnepi rizst főzzön, és ne öltsön gyászt! Hangosan éljenezzen, és örüljön! Testemből semmi nem maradhat, hát a gyakorlóruhámat küldöm emlékbe. Azt 1942. július 11-én, a császár látogatásakor viseltem. Ereklye. Óvja, mintha csak én lennék.

Ezen kívül más mondanivalóm nincsen. Egyelőre még élek, és egyfolytában igyekezem. Mindenképpen el akarok süllyeszteni egy-két ellenséges hajót. Sietek, hát csúnyán írtam. Lelkem csordultig telve, már semmit nem írok. Ezzel leteszem a tollat.

Mindig egészségben éljenek!

A bácsikat és néniket is üdvözlöm!

Ez végső búcsúm.

1945. február 21-én

a Haditengerészet Légiflottájának
Kiváló Pilótája,

Komacu Takesi őrmester
Kamikaze Különleges Támadóalakulat
2. Mitate Század

Elhunyt: IO szigethez közel, az ellenség hajóra rárepülve
Doma-Mikó István
Inter Japán Magazin

Kapcsolódó cikkek:
http://interjapanmagazin.com/tora-tora-tora/
http://interjapanmagazin.com/kamikaze-az-isteni-vihar/
http://interjapanmagazin.com/a-japan-kulonleges-tamado-alakulat/


Megjelent:
Nemzeti Hírháló 2010. okt. 18.
Magyar Irodalmi Lap 2011. márc. 31.

Kamikaze búcsúlevelek 2.

Zerosen, a kedvelt kamikaze-gép

A japán Tokubetsu Kogeki-tai, rövidítve TOKKÓTAI magyar fordítása Különleges Támadó Alakulat. Tagjai öngyilkos bevetéseken bombával megrakott harceszközeikkel az ellenség hajóinak, repülőinek vagy objektumainak ütközve felrobbantották azokat.

Az első ilyen támadást a Kamikaze nevű század oktatópilótája, Szeki Jukio hadnagy hajtotta végre. Ettől kezdve köznyelven KAMIKAZE névvel illetnek minden öngyilkos bevetést.

A Különleges Támadó Alakulathoz tartoztak repülők, vitorlázórepülők, mini-tengeralattjárók, motorcsónakok, sőt, különleges búváremberek is.

Az alábbiak a kamikaze pilóták búcsúleveleiről készült fordításaim. Ezeket a leveleket az öngyilkos pilóták hozzátartozói többnyire csak évekkel a háború befejezése után kaphatták meg.

Doma-Mikó István
Inter Japán Magazin

Morse-készülék, amivel a kamikaze saját halálát is jelezte

Családomnak.

Következőleg indulási parancsot kaptam bevetésre. Ennél nagyobb öröm nem érheti azt, aki japán férfinak született! Apám is biztosan elégedett lesz, ha meghallja.

Apám, Anyám, Nagymamám, akik húsz évig felneveltetek, hogyan kérhetném bocsánatotokat, hogy Benneteket nem segítelek, és ebben a helyzetben nincs mit mondanom?

Aggódom, mert háborúban még nem jártam, de az ellenség hajóját golyótól sebesülve is mindenképp elsüllyesztem. Váratlan levelem megdöbbenést okozhatott, de ne féljetek, nagyszerű, hibátlan férfimunkát végzek. Indulásig már nincs idő, ezek az utolsó szavaim.

1945. április 7-én.

a Haditengerészet Légiflottának
Másodosztályú Pilótája,

Simizu Maszaharu őrmester
18 éves
Kamikaze Különleges Támadóalakulat
3. Mitate Század

Elhunyt az okinawa-szigeti tengeren

Sen-nin-bari, vagyis “ezeröltés”. ezren ejtenek egy-egy öltést a
hímzett derékmelegítőn, ami “megvédi” a bevonuló életét

Szüleimnek

Nincs mit írnom, csak Szüleim és Feleségem, Kumiko egészségéért imádkozom.

Halálom nem fog késlekedni. A cseresznyevirág bátran lehull. Cél az anyahajó.

10 nap múlva írjatok Ueno Iszao bajtársamnak a tokusimai repülőezred a 14. Század 5. Szakaszához.

Ha a fényképemet megkapjátok, ne könnyezzetek. Imádkozom, hogy boldogság köszöntsön rátok. A rokonságot üdvözlöm. Fiamat, Takajosit rád bízom, Kumiko. Ann, te is szedd össze magad.

Kelt:

Mijazaki Légitámaszpont
Kamikaze Különleges Támadóalakulat, 6. Kikusui-raj
1945. május 10.-én du. 5 óra 48 perckor.

Itó Iszao őrmester,
a Haditengerészet Légiflottájának
Első Osztályú Pilótája

Élt: 20 évet
Oita-megye, Kokonoe város
Chójabara kerület
Otsu-Csoport 18.

Doma-Mikó István
Inter Japán Magazin

Kapcsolódó cikkek:
http://interjapanmagazin.com/tora-tora-tora/
http://interjapanmagazin.com/kamikaze-az-isteni-vihar/
http://interjapanmagazin.com/a-japan-kulonleges-tamado-alakulat/

Megjelent:
Nemzeti Hírháló 2010. okt. 18.
Magyar Irodalmi Lap 2011. ápr. 1.

Kamikaze búcsúlevelek 3.

Zerosen, a kedvelt kamikaze gép

A japán Tokubetsu Kogeki-tai, rövidítve TOKKÓTAI magyar fordítása Különleges Támadó Alakulat. Tagjai öngyilkos bevetéseken bombával megrakott harceszközeikkel az ellenség hajóinak, repülőinek vagy objektumainak ütközve felrobbantották azokat.

Az első ilyen támadást a Kamikaze nevű század oktatópilótája, Szeki Jukio hadnagy hajtotta végre. Ettől kezdve köznyelven KAMIKAZE névvel illetnek minden öngyilkos bevetést.

A Különleges Támadó Alakulathoz tartoztak repülők, vitorlázórepülők, mini-tengeralattjárók, motorcsónakok, sőt, különleges búváremberek is.

Az alábbiak a kamikaze pilóták búcsúleveleiről készült fordításaim. Ezeket a leveleket az öngyilkos pilóták hozzátartozói többnyire csak évekkel a háború befejezése után kaphatták meg.

Doma-Mikó István
Inter Japán Magazin

Tisztelt Szüleim,

Remélem, hogy úgy éltek, mint mindig. A hadseregnél az óta én is egyfolytában igyekezem. Bocsássátok meg, hogy eddig nem jelentkeztem. Én is újra a Különleges Támadóalakulathoz kerültem, és ma végső bevetésre indulok. Azért ragadtam tollat, mert bevetés előtt van egy kis időm. Köszönöm, hogy több mint tíz évvel ezelőtt a világra jöttem. Akad-e nagyszerűbb annak, aki férfinak született, mint hogy az okinavai ellenség hajóját telibe találva a hazáért meghaljon? ..S hazát védő cseresznyevirággá válva, szirmot hullatva leperegjen…

Húszéves koromban életemet áldozom.

Apám, Anyám, ne sírjatok!

Nem, semmiképpen nem akarom, hogy könnyezzetek! Dicsőítsetek! Kívánom, hogy szeretteim boldogok legyenek. Köszönetet mondok az életemért. A megmaradt kis pénzecskémet egy bajtársammal küldöm. Ha nem elég arra, amire szánjátok, egészítsétek ki. A környékbelieket, rokonokat, ismerősöket, iskolai tanítóimat üdvözlöm. Húgomat is… A többit Rátok bízom.

Lelkem a Yasuku-szentélybe kerül!

Kelt: Április 6-án délelőtt 11 órakor.
Kamikaze Különleges Támadóalakulat
2. Mitate-század, Ginga-raj

1945. április 7-én
a Haditengerészet Légiflottájának
Első Osztályú Pilótája,
Matsuo Takumi őrmester

Élt: 20 évet
Saga-megye
Otsu-csoport 17.

Ónisi Takidzsiró altengernagy

Ónisi Takidzsiró altengernagy, a “kamikazek atyja” hagyta jóvá az öngyilkos bevetések tervét, parancsaival közel 1400 fiatal halálát okozva. A háborúvesztés hírére önvádtól gyötörve harakirit követett el (rövidkardjával felmetszette saját hasfalát). Az orvosnak megtiltotta, hogy fájdalmán enyhítsen. 12 órán át tartó haldoklása közepette levelet diktált és saját kezűleg párszavas verset írt:

A Különleges Támadóalakulat hőseinek lelkéhez szólok!

Szívből köszönöm, hogy jól harcoltatok!

A győzelemben végig hittetek, s testeteket bombának használva haltatok meg. Ennek ellenére mégsem győzhettünk.

Mielőtt meghalok, megkövetem alattvalóimat és családjukat.

A következőkben pedig egyszerű fiainkhoz szólok:

Örülök, ha kínok között, de fájdalmaimon uralkodva halok meg, s ezzel megkönnyebbülést okozok nektek.

Őrizzétek a japán szokást: mi eltitkoljuk, hogy uralkodunk magunkon.

Ti az ország kincsei vagytok!

A Kamikaze-lelket a japán nemzetben erősen tartsátok még békeidőben is.

Minden erőtökkel küzdjetek a világbékéért, s a rászorulókat segítsétek!

Ónisi Takidzsiró
Altengernagy

Saját kézzel írott szöveg:

A virág ma nyitott, de holnap elhervad.

Életünk úgy elfolyik, mint a folyók vize.

Ónishi altengernagy sírja (A szerző felvétele)

Doma–Mikó István
Inter Japán Magazin

Kapcsolódó cikkek:
http://interjapanmagazin.com/tora-tora-tora/
http://interjapanmagazin.com/kamikaze-az-isteni-vihar/
http://interjapanmagazin.com/a-japan-kulonleges-tamado-alakulat/

Megjelent:
Nemzeti Hírháló 2010. okt. 18.
Magyar Irodalmi Lap 2011. ápr. 2.

Kamikaze, az isteni vihar

Kamikaze, az isteni vihar

Exkluzív riport egy öngyilkos repülővel

„1945. augusztus 13.-án, két nappal a háború vége előtt a Kisarazu Légitámaszpontról egy öngyilkos egység indult bevetésre. Elöljáróm, Nisimori Josiomi őrmester így szólt hozzám: “Kawano, most meghalok. A te egyenruhád tisztább. Cseréld el velem, hogy méltó módon érjen a halál.” Fájó szívvel adtam át pilótaruhámat, amit három nappal későbbi bevetésemre, saját halálomra tartogattam. Sorrakerülésem előtti napon befejeződött a háború. Egyenruhám az okinavai tenger fenekén nyugszik helyettem, én pedig élek.”

1941-ben Japán lebombázta az amerikai Pearl Harbort, s ezzel reménytelen háborúba keveredett a nálánál huszonötször nagyobb Amerikával, Angliával és szövetségeseikkel. Az 1942-es midway-i csatavesztés után helyzete kilátástalanná vált, és a daihonei, a vezérkar kétségbeesett eszközökhöz folyamodott, hogy a háborúvesztést elkerülje.

Az öngyilkos támadások tervét Okamura Motoharu ezredes terjesztette Ónisi Takidzsiró altengernagy elé, aki később a “Kamikaze atyja” lett. A vezérkar jóváhagyta, hogy önként jelentkezők életüket áldozva, bombákkal megrakott repülőket, vitorlázókat, mini-tengeralattjárókat és motorcsónakokat irányítsanak az ellenséges hajóknak.

A világ első élő bombája Szeki Jukio hadnagy, oktatópilóta lett. Szeki, aki féléve házasodott, Ónisi altengernagy felkérésére rögtön igent mondott. Csoportja 1944. október 25-én a Fülöp Szigeteknél sikeres támadást hajtott végre egy amerikai hajóraj ellen. Az öt gépből négy sikeresen ütközött, és hat hajóban tett kárt. Egy repülőgép anyahajót és egy csatahajót elsüllyesztettek, egy másik anyahajón tűzvészt okoztak, és további három anyahajót megrongáltak.

A vezérkar az eredményen felbuzdulva létrehozta a “Tokkótai”-t, a Tokubecu Kógeki Tai (Különleges Támadóalakulat rövidítése). A köztudatban mégis az első öngyilkos, Seki alakulatának neve, a Kamikaze maradt fenn. Jelentése, Isteni Vihar (célzás a tájfunra, amely a Japánt feldúló mongol hajóhadat elpusztította).

A folyamatossá vált kamikaze támadások az amerikai hajóflotta történelmének legnagyobb veszteséget okozták, amiért a japán haditengerészet 2.534 embert és 1.392 repülőt áldozott fel.

Kik voltak ezek a 18-23 év közötti, hamvazó arcú fiatalok, akik önként dobták el életüket, hogy rozsdás gyakorlógépeikben csak az oda-út benzinjével és 250-800 kg bombával az amerikai hajókra rárepülve szörnyethaljanak? Az ellenséget senki nem vádolhatja elfogultsággal a kamikazek javára. A téma elismert kutatója, Denis Warner, az amerikai UPI tokiói tudósítója szerint ép eszű, kétségtelenül bátor és elszánt férfiak voltak, akikben az életösztönt legyőzte hazaszeretet.

De hallgassuk meg a ritka túlélők egyikét, Kawano Kiicsi navigátort, akit a maga alapította kamikaze-gyűjteményében kérdezek:

– Kawano úr, hogyan került Ön a Kamikaze Különleges támadóalakulathoz?

– 1942. május elsején a tucsiurai haditengerészet önkéntese lettem. A Jokaren Repülős Szakiskolába jelentkeztem, ahol szigorú felvételi vizsgán kellett “átmennünk”: a szédülési vizsgán a 10-15-ször megforgatott pilótaszékből kikelve egyenesen járni, a meredeken döntött padlón talpon maradni, de volt látószög-vizsga, sőt, írásbeli és szóbeli is. Az iskola eredetileg 3 éves volt, de a háborúra való tekintettel mi két év alatt végeztünk. 18 évesen a kocsi repülőtérre kerültem segédoktatónak, majd félév múlva Oitára a 148 fős Mitate századhoz, mint navigátor. Kétszemélyes Rjúszei vadászgépeken szolgáltunk, ami akkor a legmodernebb volt: 1825 lóerős, maximális sebessége 45O km/óra, és legnagyobb repülési távolsága tele tankkal 2000 km. Csak ennek a gépnek volt döntött, kényelmes ülése. Összesen 110 darab volt belőle, ebből 80 a mi egységünknél. (Később megdöbbentett, hogy feláldozzuk őket.)

Doma-Mikó és Kawano Kiichi a kamikaze-gyűjteményben

Hogyan értesült a Tokkótairól?

– Szeki hadnagy öngyilkos bevetéséről a hadsereg propagandagépezete két nap késéssel valamennyiünket tájékoztatott. Követői akadtak, elindult az önkéntesek áradata. Japánban az elsőszülött fiút a széltől is óvják, így a második, vagy harmadik fiúk lettek kamikazek. Az önkéntes halálraítéltek elfogytával, 1945. július 25.-én a vezérkar valamennyi repülőt kamikazenak nyilvánította, és a parancs kihirdetése napjától nálunk is kezdődtek az öngyilkos bevetések.

Mi volt első benyomása a hírre?

.- Hogy vesztésre állunk! Másokban élhetett az életbennmaradás reménye, de minket vágóhídra küldtek.

– Miből állt a kamikaze kiképzés?

– Naponta gyakoroltuk az ellenséges hajóra való rárepülést. 2000 méter magasságból felpörgetett motorral “becéloztuk” az irányítótornyot, de 200 méteren “kicsúsztunk” a zuhanásból és vízszintbe hoztuk a gépet. Ez a gyakorlat légiharcnál több társam életét megmentette, akiknek “sarkában jártak”. Az amerikai vadászok későn kaptak észbe, hogy a zuhanásból ki kéne siklani. Megesik, hogy két gép egy függőleges kört írva kergeti egymást. Ilyenkor az kerül lövő helyzetbe, aki előbb befejezi a kört. Itt is előnybe kerültünk, mert mi fejjel lefele is tanuntunk repülni…

Kawano Kiichi navigátor a háborúban

– Féltek-e a haláltól?

– Közömbösek voltunk. Állandóan saját halálunkat gyakoroltuk, és minden nap elveszítettük néhány bevetésre küldött bajtársunkat. A 6-12 fős rajokat az öngyilkos bevetések sorrendjében számozták. Én a 7. Mitate-rajba tartoztam. A mi bázisunkról napi 2-3 csoportot vetettek be. Egy csoport három gépből állott, s ez a mi kétszemélyes gépeinkkel napi 12-18 halottat jelentett. A háború végére a 145 fős századunkból 30 fő veszett oda, a Jokaren Repülőiskolai 1480 évfolyamtársamból pedig négyszázat áldoztak fel. Soha nem felejtem el, hogy Tanaka Kiváló Pilóta Őrmestert ’45. augusztus 9.-én küldték halálba. Előző este a körlet oszlopába verdeste a fejét: “Kawano, ez fáj, lehet, hogy a halál is fájni fog?” Másnap egy hadihajónak ütközve megtudta.

– Volt-e valami a kiképzésükben, amitől elfeledkeztek a félelemről?

– Nem volt agymosás, ha arra gondol. Kamikazenak nem önként jelentkeztünk, de attól kezdve, hogy azzá lettünk, csak a parancs jó végrehajtásáért éltünk. A japánok testét-lelkét ősidők óta a “jamatodamashi” (japánságtudat), és a “bushido” (szamurájszellem) alakítja.
Vesztéskor belenyugvással vesszük az öngyilkosságra szólító parancsot.

A kamikazeknak “beszámíthatatlan fanatikus” híre van…

– Mert két mérce létezik! Ha a győztes hatalmak oldalán álltunk volna, ma hősök lennénk.
Az öngyilkos pilótáknak két típusát láttam: az egyik hazaszeretetből és az ellenség iránti gyűlöletből mindenképpen el akart pusztulni. A másik élni akarása ellenére józan megfontolásból áldozta fel az életét.

– Józan megfontolásból??

– Igen! Az amerikai bombák naponta többezer honfitársunk életét oltották ki. Egy repülőgép anyahajó megsemmisítése több tízezer japán életét mentette meg, amiért cserébe nekünk csak egy embert kellett feláldoznunk. Ha egy bombával telt vadászgép az anyahajónak ütközött, elsüllyesztette azt, vagy tűzvészt okozott, esetleg úgy összeszaggatta a kifutópályáját, hogy onnan többé gép fel nem szállhatott. Ha ugyanezt bombázással akarjuk elérni, bizonytalanabb eredményért több gépet és embert veszítünk. Nos, melyik a célszerűbb, és humánusabb? Igen, az élettől nehéz önként megválni, de vannak különleges helyzetek, amikor erre kényszerülünk. Nálunk, japánoknál erősebb a hazaszeretet, mint az élniakarás.

– Mit éreztek, akik megkapták a parancsot öngyilkos bevetésre?

– Elsősorban megkönnyebbülést, hogy VÉGRE! A parancsnokság reggelente kifüggesztette az 1-2 nap múlva bevetésre kerülők nevét, de akadt, aki csak órákkal előbb értesült a bevetéséről. Így járt például egy ötfős csoport. Július 25-én és augusztus 2.-án engem is ilyen hirtelen rendeltek be, de mire a rejtett hangárból a teherautóval odaszállítottuk a gépet – visszavonták. Sokan hónapokig várták, hogy nevüket olvashassák a listán. A várakozás, a bizonytalanság kikezdi az embert. Fohászkodik, hogy minél előbb rá kerüljön a sor, és megváltásnak érzi, ha végre mehet.

– Elbúcsúztak-e a családtól?

– Más alakulatoknál megesett, nálunk nem volt szokás. Kevesen tehették meg, hogy a családot felkeressék. Egyébként is kínos találkozások voltak ezek, hiszen a küldetésünkről tilos volt beszélnünk. Általában csak levelet írtak. A halálra szánt ember átlép egy másik világba, és szinte mindegy neki, ami halála után az evilágban történik.

– Hogyan zajlott le egy kamikaze bevetés?

– Reggelente a repülőtér parancsnoka felsorakoztatta az állományt. Napiparancsban felolvasták a bevetésre kerülők nevét. Azok kiléptek, ittak egy pohár szakét, elénekelték a kamikaze indulót, azután beszálltak gépeikbe. Közben mosolyogtak, viccelődtek, mintha csak szórakozni mennének. A kamikazekkal felderítő gépek és kísérő vadászgépek szálltak együtt. Utóbbiak elvonták az amerikai gépek erejét a kamikazekról, és jelentést tettek a bevetések sikeréről. A háború vége felé azonban már szükségtelenné vált a statisztika. A gépek nyolcezer méter magasságban, több órás úttal közelítették meg az ellenséges hajórajt. Aki elsőnek felfedezte, megbillegtette a gépe szárnyát. A kamikazek örömujjongásba törtek ki, és szabadba bocsátották zászlóikat meg a hacsimakit. Ez egy széles selyemszalagból készült homlokpánt, aminek két hosszú szárnyát hátul lobogtatja a szél. Elől a japán napkorong díszíti, és egy jelmondat.

Hacsimaki, a halálraszántság homlokpántja (A szerző gyűjteményéből)

A kamikazek a célponttól 80 kilométerre a gépet 20 fokos lejtéssel viszik az ellenséges hajóraj felé. Kétezer méter magasságban a dőlést hirtelen 45 fokosra növelik, és teljes sebességbe hajszolják a motort. Aki az ellenséges zárótűzön keresztül élve eléri az 5-600 m magasságot, ott 60 fokos zuhanással becélozza a repülőgép-anyahajót, a hajóba csapódik, és a gépben felhalmozott robbanóanyag megteszi a magáét! Az első manővertől számítva mindez nem kerül 60 másodpercbe. A pilóta folyamatosan lenyomva tartja a Morse-kart, hosszú síphanggal jelezve a bázisnak a támadást. Az ügyelet a jel megszakadásából értesül a kamikaze haláláról. Lehet, hogy az ütközés csak tűzvészt vagy rongálódást okoz, de a kamikazek egyiket se éli túl, teste miszlingbe szakad!

A pilóta halálát is jelző Morse-készülék (A szerző gyűjteményéből)

– Mi a legmeghatóbb emléke?

– 1945. augusztus 13.-án, két nappal a háború vége előtt a Kisarazu Légitámaszpontról egy öngyilkos egység indult bevetésre. Elöljáróm, Nisimori Josiomi őrmester így szólt hozzám: “Kawano, most meghalok. A te egyenruhád tisztább. Cseréld el velem, hogy méltó módon érjen a halál.” Fájó szívvel adtam át pilótaruhámat, amit három nappal későbbi bevetésemre, saját halálomra tartogattam. Sorrakerülésem előtti napon befejeződött a háború. Egyenruhám az okinavai tenger fenekén nyugszik helyettem, én pedig élek. Isten életben hagyott, hogy ápoljam halott bajtársaim emlékét, és beszéljek róluk az utókornak.

– Azt már tudjuk, ki volt az első kamikaze, de kik voltak a legutolsók?

– Ma is kísértenek az utolsó nap emlékei. A császár augusztus 15.-én délben hirdette ki a háború végét, ám délelőtt még voltak bevetések. A repülőgépgyárban akkor már az iskolásokat is befogták, és gyakran megesett, hogy motorhibával vissza kellett fordulni. Ezen a napon három kétszemélyes gép fordult vissza. Kettő a legközelebbi légibázison kényszerleszállást hajtott végre, a harmadik a tengerbe zuhant. Személyzetének egyik tagját a halászok kimentették, a másik meghalt. És egy fájó emlék: barátom, Nakaucsi Szatoru első osztályú pilóta őrmester 11 órakor indult bevetésre. Egy órával később küldtük neki a visszatérésre felszólító rádiójelet, de nem hederített rá. Az ő halála már békeidőben történt. 21 éves volt.

Nakauchi, a háború utolsó áldozata

Az Ötödik Légitámaszpont parancsnoka, Ugaki Matome altengernagy minden bevetésen így búcsúztatta a halálbamenőket: „Menjetek, majd ha kell, jövök én is!” A főtisztekkel együtt ő is előre értesült a háborúvesztésről, de nem akarta a szégyent megélni. Egyenruhájáról lefejtette a paszományt, hogy fogsága esetén ne okozzon örömet az amerikaiaknak, aztán beszállt Nakacuró Tacuó pilótahadnagy kétszemélyes kamikaze gépébe. A navigátor, Endó törzsőrmester megtudta, hogy ez az utolsó bevetés, és nem akarta átadni a helyét. Végül az altengernagy az ő térdére ült, úgy indultak el hármasban. Nem támadni, meghalni mentek. Indulásának hírére a többiek kérlelték a parancsnokot, hogy vele mehessenek. Így esett, hogy az utolsó délelőttön 23 fő ment a halálba.

Ugaki Matome altengernagy: “Menjetek, majd ha kell, jövök én is!”

Mikor döbbent rá, hogy Japán elveszíti a háborút?

– 1945. április elején elkezdődött Tokió bombázása. Ekkor már üzemanyaghiány miatt csak kevés vadászgépünk szállt fel. Bunkerunkból láttuk, hogy egy kilőtt amerikai gép pilótája katapultálva ejtőernyővel a tengerbe ereszkedik. Nekünk munícióhiány miatt szigorú parancs írta elő lőszerhasználatot. Egyetlen lövés nélkül kellett végignéztük, hogy a többiek hidroplánnal kimentik az amerikait. Nálunk nem ért ennyit egy emberélet.

– Mit érzett, amikor a háború befejezéséről értesült?

– Hogy én vagyok a legszerencsétlenebb a világon! Hiába tanultam és igyekeztem becsülettel helytállni. Bennünket hősként búcsúztattak az állomáson, ahol megjelent a falu apraja-nagyja. Zenéltek, sírva köszönték, hogy életünket adjuk érettük. Most pedig nézzek a szemükbe, hogy “a többiek hősi halált haltak, én pedig visszajöttem, élek, egészséges vagyok, és elvesztettük a háborút”. Kétségbeesésükben sokan öngyilkosok lettek. Ónisi altengernagy, a “kamikaze atyja” önvádtól mardosva harakirit követett el. Rövidkardjával felvágta a hasát, és tizenkét órahosszas haldoklása alatt megtiltotta, hogy az orvos enyhítsen fájdalmán.

Ónishi altengernagy, a “kamikazek atyja”

– Lelke mélyére hatolt-e a háborúvesztés?

– Hetekig úgy jártunk, mint a holdkórosok, de azért volt valami tartásunk. Aztán egy este a kihalt, agyonbombázott utcán láttam egy japán lányt egy jenki katonával összebújva sétálni. A lány az amerikai vállát ölelte. Mi ezeknek a lányoknak, asszonyok a becsülete védelmében hullattuk a vérünket a fronton. Legyőzve, megalázva, elárulva éreztem magamat.

Mi történt Önnel a háború után?

– A kapitulációt követő másfél hónap alatt minden hadieszközünket átadtuk az amerikaiaknak, és hazatértünk. Én 19 évesen szüleim házába kerültem. Mi, a három fiútestvér sértetlenül tértünk vissza, de két nővérem elveszítette a férjét. A városokban éhség fogadott, mindfélével keverték az életet adó rizst, csak vidéken volt elviselhetőbb az élet.
Először földműveléssel foglalkoztam, majd a helyi rendőrség civil rádiósa lettem, azután bálnavadász-hajógyárba kerültem. 28 éves koromban megházasodtam. Két fiam és egy lányom született, és most már van hat unokám. Három éve mentem nyugdíjba saját ingatlanközvetítő hivatalomból.

Mi a véleménye a mostani repülőgépekről?

– Ó, ezek már mesebeli csodaszerkentyűk tele automatikával! A mi időnkben a repülés a pilóta és a navigátor ügyességén múlott. Én a pilótatető alól kitartott műszerekkel navigálva mértem a szél sebességét meg a gép irányát. Ma már mindent computer irányit.

Kézi navigációs készülék (A szerző gyűjteményéből)

Mikor ült utoljára repülőn, és milyen érzés volt?

– Pár hónapja küldöttséggel Tokióba utaztam. Nosztalgikus érzés volt, csak hiányoltam, hogy a pilóta kétezer méterről nem mutat be néhány zuhanórepülést. El se tudja képzelni, milyen nagyszerű! Persze, csak ha kétszáz méter magasságban vízszintbe kihozza belőle a gépet.

Más-e az élete annak, aki valaha is kamikaze volt?

– Persze. Más a mentalitásunk. Jobbak az idegeink, és az élet-halál kérdéshez viszonyítva a mindennapi gondok jelentéktelennek tűnnek. Az emberi kapcsolatokban más az értékmérőnk. A lelkek mélyére látunk. Gyakran már az első találkozásnál tudom, kivel állok szemben.

– Volt-e értelme a bajtársai halálának?

– Nem szükséges, hogy a második világháború borzalmait ecseteljem. 3 millió 100 ezer japán – s ebből félmillió civil – pusztulását okozta.
A japánok elszántsága – s ennek csak egyike volt a kamikazek bevetése – rádöbbentette az amerikai hadvezetést, hogy – hacsak nem akar a népirtás bűnébe esni – országunkat máshogyan kell kezelnie, mint a többi vesztest. A japán önérzet és büszkeség figyelembevételével meghagyták a császárság intézményét, és a győztes-vesztes viszonyt is mindinkább szövetséges kapcsolatra változtatta.
Tönkrement országunk talpra állt, és megteremtette a világ legerősebb gazdaságát. Mai jólétünk a fiatal kamikazek önfeláldozásának is érdeme.

Végső tanulságként mit üzen a mai fiataloknak?

– Önálló legyen, és ne a társadalom fogyasztója, vagy bábja. Használja az eszét, s a világról csak saját szeme után döntsön. A jót és rosszat határozottan válassza el. Becsülje az élet értékeit. Másokkal békében éljen. Fogjon össze más országok fiataljaival, hogy a XXI. század a béke évszázada legyen a világon!

Van-e álma, célja?

– 74 éves vagyok. Ezt a 11 éve megnyitott gyűjteményt szeretném tovább bővíteni, és a kamikazek valós történetét megismertetni. Minden különösebb cél nélkül.

Kawano Kiichi, a maga alapította kamikaze-gyűjteményben

Epilógus:

A beszélgetést 2008 januárjában folytattuk Kawano Kiichivel.

– Őrzi a talizmánt? – kérdezte elsőként. Barátságunk elmélyültében ugyanis rám testálta legkedvesebb tárgyát, ami a háborúban megóvta az életét. A gyufásdoboznyi, elsárgult papírba csomagolt titkos ábrák és feliratok állítólag híres szamurájok életét mentették meg reménytelen helyzetben. És nem mellesleg, eddig szerénységemét is.

A veterán kamikaze még ma, 82 évesen is fáradhatatlan energiával igazgatja kamikaze-múzeumát, és okítja a fiatal látogatókat:

“Nevezhetjük-e békésnek hazánkat, ha évente több mint 30 ezer erőszakos bűncselekmény történik? A fiatalok passzívak. Azt hiszik, az ország békéjét biztosítja az alkotmány, külső támadástól pedig megvédi az amerikai hadsereg. Alapvető követelménynek tartom, hogy egy független ország képes legyen az önvédelemre. Heiwa-boke! (Japán szójáték: béke-bambaság.)

Én fiatalon kész voltam életemet áldozni a hazáért. Hová tűntek mára ezek a nemes érzések? Halott bajtársaim felháborodnának a mai társadalmunk láttán. Több mint 60 évvel ezelőtt a háborúvesztéssel az amerikai főhadiszállás ránk erőltetett egy ország-gyengítő alkotmányt. Ezzel okozta a legnagyobb kárt Japánnak. Az embereket vissza kellene vezetni a normális yamatodamashi-ra (japánságtudatra) és visszaállítani egy független országhoz méltó alkotmányt. Nem halhatok meg nyugodtan, amíg ez meg nem történik.”
Doma-Mikó István
Inter Japán Magazin
Megjelent:
Békés Megyei Hírlap – Hétvégi Magazin, 2000. aug. 26-27.
Magyar Nemzet Magazin 2000. okt. 28.
Californiai Magyarság, USA, 2001. aug. 10.
Leleplező, 2008/4
Angolul: Kamikaze (Divine Wind): Writing.com 2010. okt. 8.
Angolul: Kamikaze (Divine Wind): Ficition Press 2010. okt. 8.
Nemzeti Hírháló 2010. okt. 12.

Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...