A japán igazgyöngytenyésztés

Japán igazgyöngy

Tavaly nyáron a D. Art Centre Rt. által rendezett japán fesztivál-sorozatot az alábbi szavakkal nyitotta meg védnöke, Dr. Göncz Árpád: …”A shimahantói gyöngyhalász százszor is leszáll a tenger mélyére, míg végül légszomjjal küzdve felbukkan, magasra tartva kincsét. Rögös út vezet a sikerhez, kivételes tettek várnak az úttörőkre”…
Az elnöki megnyitó adta az ötletet, hogy felkeressük Shimahantót és gyöngyhalászait. A félszigetre Tokiótól délnyugatra bukkantunk rá, s megtaláltuk a gyöngyhalászok kései utódait is; fiatal lányok merültek a tengerbe, hófehér lepelben, kagylóért, hogy kedvébe járjanak a turistáknak.
Ám a nagyüzemi gyöngytenyésztés már a legkevésbé sem turistalátványosság. Sebészműtő-szerű laboratóriumban, nagyító alatt helyezik a kagyló felsértett testébe a “magot”, amely köré később a gyöngy fejlődik, a kagylótelepek hálóit pedig – hová tűntél, romantika? – gépi erővel emelik ki a tengerből.

A Perzsa- vagy Manaru-öbölben és általában azokon a helyeken, ahol ősidők óta folyt gyöngyhalászat, a bátor férfiak végezték ezt a munkát. Az ő életfelfogásuk szerint a búvárkodás csak a kiválasztottak feladata lehet, isteni küldetés, amely során a megannyi nehézség megméretést, leküzdésük dicsőséget jelent. Ezzel szemben Japánban a nők foglalkoztak a gyöngyhalászattal illetve általában kagylóhalászattal. “Ama” (kagylóhalász nő) volt a nevük. Mindez persze nem azt jelentette, hogy a férfiak gyávaságból, lustaságból a nőkre hagyták volna ezt a munkát. Ők maguk sokkal veszélyesebb dolgokkal, például a nyílt-tengeri halászattal foglalkoztak.
Csakúgy, mint a Perzsa-öbölben, Japánban sem kellett tartaniuk a gyöngyhalászoknak a cápák támadásától, ám még így is veszélyes feladat volt az övék. A régi japán legendák szerint a nők, akiket a császár parancsára gyöngykagylóért küldtek a tenger mélyére, az őket üldöző tengeri szörnyek megtévesztése céljából felvágták saját combjukat és oda rejtették a gyöngyöket. Ez a módszer, olyan tengerben, ahol cápák is élnek, bizony egyenlő lett volna az öngyilkossággal.
A tenger kincsei, a bátor gyöngyhalásznők munkája révén a hatalommal rendelkező emberek birtokába kerültek. Az akkoriban igen fejlett Kínával folytatott kereskedelemben is minden bizonnyal az igazgyöngy volt a fizetőeszköz. Keleti feljegyzéseiben Marco Polo is az “arany és igazgyöngy országának” nevezi Japánt, vagy ahogy ő hívta, Jirengut. Mivel az igazgyöngy fizetőeszközként szolgált, alig maradt belőle az országban, így ékszerkészítésre nem is használták. Abban az időben, a Habsburg-ház tulajdonában lévő ékszerek már igazgyönggyel gazdagon díszítettek voltak, de Japánban még az ezt követő Azucsi Momojama, s a Tokugawa család neve által fémjelzett do-korszakban sem fejlődött ki az igazgyönggyel díszített ékszerek viselésének szokása. Az iparművészeti tárgyak, pecséttartók és hasonló használati eszközök készítésében ugyan fejlődés mutatkozott, de például a kimonók díszítésében az igazgyöngy-berakást nem alkalmazták. A Meidzsi-korszakban Mikimoto Kókicsi kezdett igazgyöngyöt tenyészteni, miután utazásai során a yokohamai kereskedelmi kikötőben meglátta, hogy ott igazgyönggyel kereskednek. Úgy gondolta, ha fizetőeszközként elfogadják, bizonyára értékes dolog lehet. Korábban nem is tudott róla, hogy szülővárosa, Iszesima terméke ilyen híres és kapós külföldön. Elhatározta: igazgyöngy-kereskedő lesz, csakhogy szülőföldjén a rablógazdálkodó halászat miatt éppen kipusztulófélben voltak a gyöngykagylók. Így az első dolga az volt, hogy összegyűjtse és szaporítsa őket, ám pusztán ebből még nem született igazgyöngy.
Bárki, aki igazgyöngyöt lát, először meghatódik szépségén, de mindjárt utána arra gondol, vajon hogy is készül. Mikimotóval is ez történt. Úgy gondolta, ha rájön, miből fejlődik ki a gyöngy, ő is képes lesz azt előállítani a munkára fogott kagylókkal. A Tokió Egyetem professzorának, Mizukori Josikicsinek a tanácsára kísérletekbe kezdett. Az emberek különcnek tartották, de ő, felesége támogatásából és megértéséből erőt merítve, folytatta a kísérletezést. És 1893-ban megszületett az első mesterségesen tenyésztett igazgyöngy! Igaz, ez még csak félgömb alakú volt, ám 12 év múlva, 1905-ben már sikeresen “kigömbölyödött”.
Az, amit Mikimoto annak idején Yokohamában látott, bizonyára Kínába szállítandó gyógy-igazgyöngy volt. Időközben megtudta azonban azt is, hogy nyugaton nem gyógyászati célokra használják, hanem ékszerként viselik az igazgyöngyöt. Ezért aztán Japánban elsőként megkezdte a nyugati stílusú, igazgyöngy díszítéses ékszerkészítést.
A Mikomoto által tenyésztett igazgyöngyöt külföldön Mikimoto-igazgyöngynek nevezik. Eleinte úgy tartották, hogy ez csupán utánzat, ezért sokan idegenkedtek tőle. Akkor fogadták csak el nyugaton is, amikor a tudósok megállapították róla, hogy semmiben sem különbözik természetes testvérétől, ráadásul a Perzsa-öbölben az olajipar miatt kihalt a gyöngyhalászat.
Téves az a nézet, hogy Mikimoto mesterséges igazgyöngye irtotta ki természetes társát.
Manapság évente körülbelül 47 tonna igazgyöngyöt tenyésztenek Japánban. A tenyésztés központja főleg Mie, Nagaszaki, Ehime és Kumamoto megyékben található. (A tenyésztésben sikeres szigeteken az igazgyöngy-múzeumok sok látogatót vonzanak.) Az itt készült igazgyöngyöt ékszerként exportálják. Manapság már az országon belül is nagy iránta a kereslet. Úgy tetszik, kezd valóra válni Mikimoto Kókicsinek az az álma, hogy “az egész világon igazgyönggyel ékesítse a nők nyakát”.
Már majdnem száz éve tenyésztenek igazgyöngyöt, de valójában még mindig a kagylók készítik azt. Az ember csak megsérti, kiszolgálja a kagylót, hogy az gyöngyöt termeljen.
Viták folytak arról, hogy Mikimoto kereskedő vagy feltaláló-e. Véleményünk szerint egyik csoportba se tartozott, mert vannak olyan emberek, akik kivételes tehetségük folytán mindkét területen kimagasló eredmények elérésére képesek. Ilyen volt Mikimoto Kókicsi is.

gyöngy
“Ama san” alámerülése. A kezére tekert kötélen egy úszó dézsát tart, abba rakja a felhozott gyöngykagylókat.

gyöngy
Shimahantó, gyöngykagylótelep madártávlatból

Mikimoto Kókicsi

Mint ahogy sok más sikeres ember, Mikimoto is környezetének értetlensége közepette dolgozott, töretlenül bízva saját álmában, elképzelésében. Bízott tehát az álmában, ám mivel siker nemigen kecsegtette, bizonyára nagyon magányos volt. Mikimoto kereskedő lévén nagyon jól tudta, hogy sikertelenség esetén mindene elvész. Akkoriban egy harmincas éveiben járó férfitől elvárták, hogy önmagának és családjának – szüleinek is – biztonságos életet nyújtson, tehát valószínűleg ez hátráltatta a munkában. Hogy ilyen körülmények között miért foglalkozott mégis a gyöngytenyésztés gondolatával? Feltehetőleg nagyon bízott elképzeléseiben. Felvillanyozhatta az a tény, hogy a gyöngykagylót még senki nem próbálta mesterségesen gyöngy termelésére bírni. Nos, majd ő megpróbálja! Ilyen gyermeki kíváncsiság volt a gyöngykészítés gondolatának mozgató rugója.

 

Matsuzuki
Inter Japán Magazin


Ajánlott bejegyzések