A bagolyisten dala – Ainu dalok (7/14)

ainu1

Ainu dalok Chiri Yukie gyűjtéséből
A magyar változat készítője Müller Márta
A fordítás az alábbi kiadvány alapján készült: The Song The Owl God Sang, fordító Benjamin Peterson
Müller Márta
Copyright: © 2015 Müller Márta
Minden jog fenntartva

 

A fekete róka dala

The Song The Black Fox Sang

A fekete róka egy ördög, félelmetes,
rettenetesnek leírt lény, egészen addig, amíg nem
találkozik Okikirmui-val, az Ainu nép hősével, aki
által szembetalálja magát a sorsával.
Okikirmui, az Ainuk hőse, egyenesen az égből
ereszkedett le, fáradhatatlanul védi az
embereket az éhség és más veszélyek ellen.

Haikunterke Haikoshitemturi
Országunk sziklás hegyi vidékein
Az istenek országának sziklás hegyi
vidékein Ültem.
Egyik nap kimentem, és láttam, hogy
A tenger szélesre kiterjeszkedett és feltornyosult, és
A tengeren Okikirmui, Shupunranka és Samayunkur
Kivitorláztak, hogy bálnákra vadásszanak,
És mikor ezt láttam,
Ördögi szívem, melyet hordozok,
megtelt rosszindulattal.

A sziklák fölött Országunk
sziklás hegyi vidékei fölött
Az istenek országának sziklás hegyi vidékei fölött
Rohantam fentről lefelé,
Rohantam könnyű lábbal és vétkes testtel,
Kemény fa pattanásához hasonlító mély
hangokat adtam ki.
Megálltam a folyó forrásvidékénél,
És szólítottam a vihar démonját.

S egy erős, erőszakos forgószél támadt
a tavaszból,
Mely felkorbácsolta az óceánt. Magam előtt lattam,
ahogy
Magasra emelkedett a víz, feltámadt a
tenger mélye. Okikirmui csónakja,
Ott, hol a parti vizek és az óceán
vize összetalálkoznak,
Egy rettenetes örvénylésbe került, körbe-
körbe Zárták a hullámok. Hatalmas vízhegyek
tornyosultak
A csónak körül, de Okikirmui, Samayunkur
és Shupunranka
Hangosan énekeltek, és folytatták az evezést. Az
apró csónakot, mint vékony falevelet fújta a szél,
Úgy tűnt, hogy elragadja, de ezek a bátor
Ainu hősök
Keresztülmanővereztek a szél rohamai között,
Meglovagolva a hullámok tetejét.

Mikor ezt láttam, ördögi szívemet még
nagyobb gonoszság árasztotta el,
Rohantam könnyű lábbal és vétkes testtel,
Kemény fa pattanásához hasonlító mély
hangokat adtam ki.
Buzdítottam a vihar démonját minden erőmmel.
Végül, Samayunkur kezeiből már ömlött a vér,
S összeesett a kimerültségtől.
Titkos nevetés tört fel bennem,
És ismét, minden erőmmel,
Rohantam könnyű lábbal és vétkes testtel,
Kemény fa pattanásához hasonlító mély
hangokat adtam ki.

Buzdítottam a vihar démonját.
Okikirmui és Shupunranka
Bátorításokat kiáltva egymásnak bátran
eveztek tovább.
Egy idő után Shupunranka kezeiből már ömlött
a vér,
S összeesett a kimerültségtől.
Megint nevettem magamban.
Felugrottam, és rohantam könnyű lábbal és
vétkes testtel,
Kemény fa pattanásához hasonlító mély
hangokat adtam ki.
De Okikirmui még mindig nem tűnt fáradtnak.
Alig fedte valami a testét,
De evezett, egészen addig, míg az evező
összetört a kezei között.
Akkor odaugrott a félig halott Samayunkurhoz,
Elkapta az ő evezőjét,
És egykézzel hajtva evezett tovább.

Mikor ezt láttam, az ördögi szívem megtelt
a gonoszsággal.
Kemény fa pattanásához hasonlító mély
hangokat kiadva
Rohantam könnyű lábbal és vétkes testtel
Sürgettem a vihar démonját, hogy fejtsen ki
még nagyobb erőt.
Nemsokára a Samayunkurtól átvett evező
is félbetört.
Okikirmui ekkor Shupunranka evezőjével
haladt tovább,
Egészen addig, amíg azt az evezőt is eltörték
a hullámok.

Ekkor Okikirmui felállt a csónak közepén,
Hős az emberek között,
Nem akartam hinni,
De a szemei megtaláltak engem, és
Országunk sziklás hegyi vidékein
Az istenek országának sziklás hegyi vidékein
Egyenesen rámszegezte a tekintetét.
Megjelent arcán a harag színe,
Keresett valamit a zsákjában,
S láttam, hogy felhúz féregrágta fa
íjába Egy féregrágta fa nyilat.
Ahogy ezt láttam, csak nevettem.
„Mit csinál ez az úgy nevezett humán?
Reszket tőlem való félelmében?
Miben reménykedik egy ilyen íjjal?”
Országunk sziklás hegyi vidékein
Az istenek országának sziklás hegyi
vidékein Szaladtam fel és le könnyű
léptekkel Szaladtam föl és le kecsesen.
Kemény fa pattanásához hasonlító mély
hangokat kiadva
Imákat küldtem fel a vihar démonjának.
Eközben jött Okikirmui nyila
Eltalált engem hátul a nyakam közepén,
Keresztülhatolt…
S nem tudom, hogy azután mi történt.

Amikor magamhoz tértem,
Az idő már jó volt, a tenger felszíne Széles
és nyugodt, és sehol sem látszott Okikirmui
csónakja.
Fejem búbjától a lábam hegyéig fájt minden,
Agonizáltam, mintha égett volna a bőröm
és minden.
Soha nem gondoltam volna,
Hogy az embernek az a kis nyila,
Ilyen erős fájdalmat tud okozni. A
fájdalomtól eltorzulva Ugráltam a
sziklákon, Országunk sziklás
hegyi vidékein,
Az istenek országának sziklás hegyi vidékein,
Üvöltöttem a fájdalomtól,
Félig élőn, félig holtan
Küzdöttem a fájdalommal,
Míg végül valahogy elvesztettem az eszméletemet.
Mikor legközelebb magamhoz tértem,
Egy nagy fekete róka két füle között ültem.
Két nap múlva Okikirmui visszatért.
Olyan volt a megjelenése, mint egy istené.
Ezt mondta:
„Hm, jó látvány,
A fekete róka, aki itt figyelte
A sziklás hegyi vidéket, az istenek sziklás
hegyi vidékeit,
Jó és megérdemelt halált halt, mert a szíve jó.”
Így beszélve megragadta a fejemet,
Erővel kiszakítva a felső állkapcsomat,
Csinált belőle egy latrinát magának,
Az alsó állkapocsból pedig a feleségének. A
testemet meg otthagyta elrohadni a földön.
Így kínlódva éjjel és nappal
Borzasztó bűzlő rothadásban,
Értelmetlen halált, szörnyű halált haltam.

Nem volt esélyem, hogy valamilyen kisebb
isten váljék belőlem,
Mert gonosz volt a szívem.
Rettenetes halállal haltam meg.
Ezért, ti, a jövő rókái,
Tanuljatok a sorsomból:
Ne adjatok magatokban otthont
gonosz gondolatoknak.
Ezeket mondta a róka isten.

 


Ajánlott bejegyzések