Ön most itt van:

A bagolyisten dala – Ainu dalok (4/14)

ainu1

Ainu dalok Chiri Yukie gyűjtéséből
A magyar változat készítője Müller Márta
A fordítás az alábbi kiadvány alapján készült: The Song The Owl God Sang, fordító Benjamin Peterson
Müller Márta
Copyright: © 2015 Müller Márta
Minden jog fenntartva

A tengeristen dala

The Song the Sea God Sang

Ez a történet az emberek és a nekik élelmet adó kamui -k szövetségéről szól. Az élelem forrása ezúttal egy bálna, amelyet a tengeristen Repun Kamui ad, aki jóindulattal van az emberek iránt, bízik benne, hogy tisztelettel kezelik az ajándékát. Repun Kamui gyakran bálna formát ölt, mikor megjelenik az emberek világában, ugyanakkor a saját világában, a saját otthonában úgy viselkedik és úgy néz ki, mint egy ember.

Atuika tomaomaki kuntuteshi hm hm Hosszú fivérek, hat fivér, hosszú nővérek, hat nővér,

Rövid fivérek, hat fivér, rövid nővérek, hat nővér, Íme, ilyen a létem:
Annak közelében, ahol a kincsek lettek felhalmozva, Egy pódium készült,
Ezen ülve készítek újabb késtokokat: Így telnek a napjaim.

Minden nap, mikor jön a reggel, a fivérek Felveszik a dézsáikat a hátukra,

És távoznak a nővérekkel. Mikor jön az alkony, fáradt arcú Nővérek üres kézzel térnek vissza,
Vacsorát készítenek, melyből nekem is felajánlanak egy edénykével.
Vacsoráznak, elmosogatnak, a fivérek még Gyorsan nyilakat készítenek.
Mire a dézsák megtelnek,

Már mindenki olyan fáradt,
Hogy messzire hallatszó hangos horkolással alszanak.

Mikor jött a következő nap, még sötétben, Mindenki felkelt, a nővérek ismét ételt készitettek, Melyből ajánlottak nekem is egy tállal,

Mikor befejezték az evést, Hátukra vették a dézsáikat és elmentek.

S megint, este fáradt arccal és üres kezekkel Tértek haza, a nővérek vacsorát készítettek, A fivérek nyilakat,
Így ment ez minden nap.

Egyik nap, mikor a fivérek és a nővérek Fogták a dézsáikat és elmentek,

Én, aki mindig a faragott kincseket készítettem, Felálltam a pódiumról a helyemről,

Fogtam kis arany nyilaimat és íjamat, és kimentem. Láttam, hogy amerre csak a szem ellát,

A tenger nyugodt volt,
A keleti tengertől a nyugatiig, Mindenütt hancúrozó bálnákat lehetett látni,

Csapp, csapp, placcs, placcs!
Aztán, keleten a hosszú nővérek, a hat nővér Kezeikkel egy gyűrűt formáltak, egy kört,
A rövid nővérek, hat nővér, Szorították a bálnákat abba a körbe. A hat hosszú fivér és a hat rövid fivér

Céloztak, és lőttek a körben lévő bálnákra. De a nyilak a bálnák alatt és fölött elszálltak.

Minden nap ezt csinálhatták! Láttam az óceán közepén

Egy hatalmas bálnát,
Egy szülőt és gyermekét játszani,
Placcs, placcs,
Fogtam kicsi íjamat és nyilamat,
S lelőttem mind a kettőjüket.

Az egyik bálnát középen kettészelve, Fogtam a felét, és bedobtam a nővérek körének a

közepébe.
Aztán a másfelet a farkam alá szorítottam, S elmentem vele az emberek földjéhez, Otashut falujához,
Ott a másfelet a falu partjára kidobtam. Miután ezeket elvégeztem, Kényelmesen lemerültem a tengerbe És hazaúsztam.
Ahogy megérkeztem, Jött valaki nagy sietve, Levegő után kapkodva,

Ránéztem, és láttam, hogy egy ártéri ökörszem. Levegőhiánnyal küszködve ezeket mondotta:

„Tominkarikur Kamuikarikur Isoyankekur
Dicső Isten, Nagy Isten,
Mi lehet az oka annak, hogy ezeknek a semmiknek, Rettenetes embereknek,
Ilyen nagy adományt ajándékoztál a tengerből? Csak emberek, borzasztó emberek, fejszékkel a kezeikben,
Sarlókkal a kezeikben, vágnak, szúrnak, Vésik, darabolják nagyszerű ajándékod; Ó, jó Isten, Nagy Isten, siess

És vond vissza tengeri adományod!

Még egy ilyen csodálatos adományért sem Éreznek hálát ezek a szörnyű emberek!”

Így beszélt, én pedig nevetve feleltem:

„Mivel ez olyasmi, amivel úgy határoztam, hogy Megajándékozom az embereket,
Ez most már az övék, és nem az enyém; Az emberek felszeletelhetik a sarlóikkal, Felvághatják a fejszéikkel,
Elfogyaszthatják az egészet vagy amit akarnak; Tehát joguk van azt tenni vele, amit akarnak, nemde?
Világos ez a számodra?”
Az ökörszem ténfergett még egy darabig körbe-körbe,
De nem törődtem vele. Kényelmesen lemerülve a tengerbe, Lassan messzire úsztam, és

Még mielőtt leszállt volna az este, elértem A saját tengeremet. Láttam, hogy

A tizenkét fivér és a tizenkét nővér Ahelyett, hogy hazaszállították volna a fél bálnájukat,
Hangosan kiabáltak a keleti tenger felé, Sértetten vádaskodva.
Ez volt az a pont, Mikor teljesen feladtam őket, Nem törődöm velük ezután.

Hazatértem a házamba, Leültem a pódiumra.

Onnan nézve vissza az emberek világába, láttam, hogy

A másfél bálnát, melyet partra dobtam, Ragyogóan feldíszitett férfiak és nők veszik körül. Varázslatos ruhákban, boldogan ugrálva táncolnak a homokos parton,
Drága szőnyegeket fektettek le, Azokon áll Otashut falujának a nispája; Hat köpenyt visel, egy kerettel felövezve, összekötve,
Fején egy szent korona, ősi korona, Kezében az isteni jog kardja,
Áldozatra emelve, gyönyörűen, mint egy Isten. Hangos örömkiáltásokkal fogadták az emberek a tenger adományát.

Az a buta sirály azt mondta, hogy az emberek Összevagdossák majd a fejszéikkel az adományomat, de ehelyett
A főnök először
Magasba emelte a régóta tisztelt kardot, A falu legnagyobb kincsét,

És azzal vágta fel és osztotta szét a húst.

A fivéreim és a nővéreim még mindig nem mutatták Semmi jelét a visszatérésüknek.
Két vagy három nap múlva, Valamit látni lehetett az ablaknál,

Ahogy jobban megnéztem, a keleti ablaknál Egy arany edényt láttam jól megrakottan Lazaccal, és a tetején inau és a szertartáshoz tartozó pálcikák,

Mint üzenethordozók, melyek hozták és vitték az üzeneteket.7

„Otashut falu lakóinak nevében, Tiszteletünk szellemében ajánljuk ezt a szertartási

sake-t.”

Ez fejezte ki Otashut falu népének és nispájának A hálateli imáját felém, melyet

Szavaikkal így mondtak:

„Tominkarikur Kamuikarikur Isoyankekur Nagy Isten, dicső Isten,

Falunk olyan súlyos éhínségben szenvedett, Hol már semmit sem lehetett tenni.
Mikor nem volt élelmünk, te megsajnáltál minket. Életet adtál a falunknak, amiért
Legmélyebb köszönetünket adjuk,
Újra örömet leltünk a tenger adománya által, Készítettünk egy kis adag sake-t, hozzáadtunk egy kis inaut,
Melyek kifejezik szerény köszönetünk a nagy Istennek.”

Ezekkel a szavakkal készítették el
Az inau-val díszített áldozati sake-t.

Felkeltem, megfogtam az arany edényt, Elfogadtam a felajánlást.

7 Apró inau-kkal díszitett evőpálcikákat használtak, amikor sake-t áldoztak az isteneknek. Ez a „kike-ush-pashi“ elment az istenekhez, és átadta az emberek üzenetét. A japán változatban a „holttest“ szót használták az „üzenethordozó“ helyén.

Fedetlenül állt a magas ülésen a hat sake-s hordó, Apró cseppenként adtam hozzájuk az italt,

És az edényt az ablak fölé helyeztem. Mikor mindezzel elkészültem, pihentem.

Azt láttam, hogy az edény eltűnt az evőpálcikákkal együtt.
Akkor újból elkezdtem a késtokok faragásával foglalkozni,
A késtokok díszítésével…
Egy idő múlva, mikor körbenéztem,
Azt láttam, hogy az egész ház tele volt gyönyörű inau-val,
Az egész ház tele volt fehér táncoló felhőcskékkel, Fehér fények csillogásával és felvillanásával.

„Ó, mily gyönyörű!” gondoltam.

Aztán, két vagy három nap múlva, Megjöttek végül a fivérek és a nővérek, Hangosan kiabálva hozták haza a bálnájukat. Nem volt több türelmem velük.
Látván a sok szépet a házban,
A fivérek és a nővérek megrémültek, arcukról lehervadt a mosoly.
Mindenki bejött és látta az inau-kat,
S megdöbbenésükben újra és újra a földre vetették maguk,
Közben a hat sake-s hordóból a keleti polcon Túlfolyt a sake, és így, ez a sake

– az istenek kedveltje! – Szétáradt a házban.
Akkor feldíszítettem kedves inau-kkal a házam belsejét,
És közelről és távolról is, meghívtam az isteneket

Egy nagy bankettre. A nővérek Bálnahúst főztek, mindenkinek adtak,

És az összegyűlt istenek élvezettel ízlelgették ajkukat.
Mikor a rendezvény elérte a csúcspontját, felálltam, És elmeséltem az egész történetet, hogy én, Aggódván az emberek világában tomboló éhínség miatt,
Hogyan hajítottam a partjukra a tenger adományát. És hogyan próbált tiltakozni az irigy sirály, és hogyan
Mondott Otashut falu főnöke köszönetet. Hálaadó imákat intézett hozzám,

Küldött egy üzenetet sake és inau által, kedves szavakkal,
És az összegyűlt istenek egyhangúan Dicsértek engem.

Visszatérve az ünnepi asztalhoz,
A társaság hamarosan örömteli táncba, ugrálásba kezdett,
Nővéreim hordozták körbe a kupákat, Gyönyörű dalokat énekeltek.

Két vagy három nap telt így el, és az ünnep végetért.
Mindegyik isten elvitt magával két vagy három gyönyörű inaut,
És derekukból újra és újra meghajoltak, Majd hazatértek az otthonaikba.

Azóta az idő óta, nincs hiba, Ha az emberek sake-t készítenek,

Küldenek sake-t és inau-t nekem, és Hat hosszú fivéremnek,

Hat hosszú nővéremnek,
Hat rövid fivéremnek,
Hat rövid nővéremnek.

És most, hogy nincs már hiány az élelemben, Nem nyomasztják gondok őket,

Az emberek élik nyugodt, békés életük; És a szívemben béke van.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: