Ön most itt van:

60 millió dollárnyi kriptopénzt loptak el egy oszakai cégtől

Az oszakai székhelyű Zaif cég háromnapos késéssel fedezte fel, hogy ismeretlenek 60 millió dollárnak megfelelő kriptopénzt loptak el a szolgáltatásukból. Feljelentést tettek, és hitelfelvétettel gondoskodtak az ügyfelek kártalanításáról.

 

Ismeretlen tettesek feltörték a kriptopénzekkel foglalkozó oszakai Zaif cég informatikai rendszerét és eltulajdonítottak 60 millió dollár értékű kriptovalutát.

A kirabolt cég csak háromnapos késéssel jött rá a rablásra és rögtön feljelentést tett a rendőrségen. Nem zárolta azonban rögtön a pénz betétet és kivételt, néhány napig hibakeresés céljából tesztelte az elektronikus rendszerét. Próbálta kideríteni, hogy a hekkerek miképpen tudták kijátszani a biztonsági rendszerét.

Mint kiderült, három gyors végrehajtásra beállított tárcát fosztottak ki. A kliensek gyors kiszolgálása érdekében a bitcoirn, a bitcoirn cash és a monacoint tárcák biztonsági beállítása a alacsonyabb. A hekkerek ezekről fejték le a 60 millió dollár értékű összeget.

A Zaif 5 milliárd jen hitelt vesz fel kliensei kárának megtérítésére. A kártérítésre ugyanis törvény kötelezi.

Egyre több hekkertámadásos rablás éri a kriptovalutával foglalkozó japán cégeket. A támadásokat feltehetően külföldről hajtják végre.

 

Tanaka
Inter Japán Magazin

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: